Több mint ötszáz menekültet segített már a 2004-ben alapított Liberty in North Korea (Szabadság Észak-Koreában) szervezet. A dél-koreai-amerikai mozgalom nemcsak abban segít, hogy a diktatúrában élő disszidenseket kijuttassa Észak-Koreából, majd Kínából, hanem az integrációt, majd az otthon maradtak megsegítését is szorgalmazza. A szervezetről, a menekültek helyzetéről és hatásáról az észak-koreai folyamatokra Sokeel J. Parkkal, a Liberty in North Korea kutatási és stratégiai igazgatójával beszélgettünk.

Hogyan működik a szervezeten keresztül a menekültek segítése?

Olyan embereken segítünk, akik átlépik a Kína és Észak-Korea közötti folyót – időnként szinte azonnal, hogy átkeltek, de van, hogy éveken át élnek Kínában, amíg eljutnak hozzánk. Mi alapvetően két úton jutunk el ezekhez az emberekhez: az első az észak-koreai disszidenseken keresztül történik, akiket már ismerünk, hiszen ők gyakran tartják a kapcsolatot az otthon maradottakkal. A kínai mobiltelefonok még rákapcsolódhatnak az ottani hálózatra Koreából is, ezért telefonokat csempésznek az országba, és – illegálisan, rizikó mellett – használhatják ezeket. Néha próbálják meggyőzni az otthon maradt családtagokat, hogy maguk is disszidáljanak, ez pedig segít nekünk beazonosítani azokat, akik készülnek az ország elhagyására. A másik megoldás, hogy ha a már Kínában, rejtőzködve élőkhöz jutunk el kiépített kapcsolatokon keresztül.

Ahhoz, hogy kijuttassuk őket Kínából, különböző útvonalakat használunk, amelyekről nem beszélhetek részletesebben – annyit mondhatok, hogy úgy ötezer kilométerről van szó, és körülbelül háromezer dollárról fejenként. Ezt a pénzt nem ők állják, hanem a támogatóink. Az elmúlt néhány évben több mint 550 észak-koreai menekültön segítettünk. (A szervezetet itt lehet támogatni – a szerk.)

Miért nem segít Kína ezeken az embereken?

Kínának megállapodása van Észak-Koreával arról, hogy visszaküldi a disszidált embereket, ha pedig explicit módon felrúgnák ezt a szerződést, akkor komoly problémákat okozna a két ország kapcsolatában. Kína pedig nem akarja felrúgni ezt, számukra Észak-Korea fontos szomszéd. Kína ugyanakkor érdekelt a gazdasági és társadalmi stabilitása fenntartásában, egy nagy menekülthullám hatással volna erre. Más országoknak sem érdeke, hogy erőfeszítéseket tegyenek a kínai álláspont megváltoztatásában, maga Dél-Korea sem aktív ebben a kérdésben.

Más kérdés viszont a helyi hatóságok és hétköznapi emberek hozzáállása: egy dolog a törvénykezés, és más ennek az alkalmazása. Egyes lakosok vagy a rendőrség egyenesen segítenek a menekülteken, részben egyszerű empátiából, de ugyanakkor sok kínai emlékszik is arra, hogy a nagy ugrás és a kulturális forradalom idején milyen volt szűkölködve élni. Különösen a kínai koreaiak segítenek, sokuknak rokonai is vannak Észak-Koreában.

Az elmúlt években azonban nehezebb dolguk van: Hszi Csin-ping kínai elnök és Kim Dzsongun uralma alatt a hatóságok és civil szervezetek is több akadállyal találkoznak szembe. A hétköznapi emberek segítőkészsége is lankadt, mivel több elszigetelt bűncselekmény is történt, amit észak-koreaiak követtek el, például koreai határőrök loptak vagy támadtak rá valakire.

Visszatérve a már elmenekült emberekre: hogyan segíti őket az önök szervezete?

Több mint 95 százalékuk Dél-Koreába költözött, a többiek az Egyesült Államokba. Tartjuk velük a kapcsolatot, programokban vehetnek részt, amelyekkel segítjük őket, hogy hosszú távon is sikeres lehessen az alkalmazkodás. Oktatásban vesznek részt, az angol nyelv különösen fontos, hiszen Észak-Koreában nincs erre lehetőségük, miközben Dél-Koreában ez alapvető elvárás egy munkahelyen. Annak ellenére, hogy ezek komoly kihívások, összességében lenyűgöző, hogy az érkezők milyen gyorsan tanulnak és igazodnak az új társadalomhoz. Sok fiatal – a menekültek többsége egyébként fiatal – egyetemre jár, őket az állam is támogatja ebben.

Ha figyelembe vesszük, hogy sokuk pénzt küld haza a családjának, gyakran évi többezer dollárt, ez felgyorsítja Észak-Korea változását egy piacgazdaság irányába. Egyébként éppen ez a stratégiánk: a menekülteket nem csupán áldozatoknak tekintjük, hanem fontos szereplőknek abban, hogy változzon az országuk helyzete. Amikor a belső változásokra gondolunk, akkor az általában ismert emberi jogi visszaéléseken túl pozitív irány is megfigyelhető: változatosabb az információ, ami eljut a lakossághoz, többen létesítenek kapcsolatot külföldön élőkkel, és a gazdaság is változik, amihez pedig a rezsimnek kell igazodnia. Ahhoz, hogy ezt felgyorsítsuk, több külső információ és anyagi forrás kell, ebben pedig a menekültek tudnak segíteni.

Léteznek olyan civil szervezetek, akik információcsempészéssel foglalkoznak. Milyen kapcsolatot ápolnak velük?

Nincs hivatalos kapcsolatunk ezekkel a szervezetekkel, de persze tudunk róluk és időnként információt osztunk meg egymással, stratégiákat beszélünk meg.

Milyen változásoknak vagyunk tanúi ma Észak-Koreában?

Több fontos változást is megállapíthatunk. Az egyik ilyen a gazdasági változás ebben a növekvő de facto piacgazdaságban, ami az országot jellemzi, illetve az információk bővülése, ami kihívást jelent az állami propagandával és narratívákkal szemben. Filmek, televízióműsorok kerülnek be az országba USB-tárhelyeken és microSD-kártyákon és persze más forrásokból, például szájról szájra – ahogyan ez régen például Magyarországon is történt. Akik Kínában dolgoznak legálisan vagy illegálisan, visszatérve Észak-Koreába mesélnek arról, hogy mi zajlik kint, és hát Kína sokat változott az elmúlt évtizedekben.

A másik fontos jelenség a korrupció. Muszáj áthágnod a törvényt, hogy túlélhess, hogy lehessen pénzed, és ha van pénzed, akkor nincs törvény, amit nem kerülhetsz meg. Ez a jelenség azért fontos, mert lehetőséget ad az embereknek arra, hogy teret kapjanak, jelentősebb és összetettebb kereskedelmi aktivitást engedhetnek meg maguknak, hozzáférést külföldi információkhoz. A hatalomnak nehéz ezt kontrollálnia helyi szinten, ráadásul a korrupció gyengít a hatalom legitimitásán. Kim Dzsongun éppen ezért beszélt a korrupcióról az újévi beszédében és az utóbbi idő összes nyilvános megjelenségekor. A korrupció elégedetlenséget és dühöt vált ki a lakosságból, amikor azt látják, hogy a rendőrség, a párttagok, a hivatalnokok megvesztegethetők.

Egy újabb jelentős változás Észak-Korea „piac-generációja”, azok a nyolcvanas-kilencvenes években születő fiatalok, akik az éhínség alatt nőttek fel, és soha nem látott mértékben jutnak hozzá a külföldi információkhoz. A szüleik generációjához képest másnak tartják magukat, hiszen más rálátásuk van a külföldre, az eszményekre, ők materiálisabbak, individualistábbak, profitorientáltak – gyakorlatilag ifjú kapitalisták.

Milyen személyes motivációk miatt dolgozik valaki az önök szervezeténél?

Tagjaink az Egyesült Államokban és Délkelet-Ázsiában vannak, különböző országokból. Mindenkinek megvan a története arról, hogy miért érdekli Észak-Korea és hogyan kezdett itt dolgozni. Számomra a koreai származásom játszik szerepet abban, hogy a csapat része vagyok. Édesanyám brit, de a nagyszüleim Észak-Korea legészakibb részéből származnak, ők még a koreai háború előtt hagyták el az országot. A családi múlt mellett fontos számomra, hogy Észak-Korea minden tekintetben egy érdekes ország, legyen szó nemzetközi kapcsolatokról, biztonsági kérdésekről, kultúráról, emberi jogokról, a történelméről. Objektíven vizsgálva a helyzetet az különösen érdekes, hogy egy ilyen ország még mindig létezhet, és a puszta tény, hogy az emberiség mennyit fejlődött ötven év alatt, ez az ország azonban visszatart minket, közel hozhatja az ügyet valakihez.

Az ország változni fog, de nem tudhatjuk előre, hogy merre és mikor. Amikor viszont változás áll be, az emberiség már nem fog visszatérni a múltjába, nem lesz többé példa ilyen jellegű totalitárius, stabil rendszerre. Azon dolgozunk, hogy az emberiség túljusson a huszadik század másnaposságán, amit Észak-Korea jelent. Ez komoly kihívás, de engem és sok más embert, aki a mozgalmat támogatja, ez a vágy hajtja.