Hol vannak már azok az idők, amikor a magyar válogatott „huszárosan” győzött a románok nemzeti tizenegye ellen – ha kellett még Bukarestben is, kilenc góllal! Az utóbbi években a páros találkozókat általában a románok nyerték, most pedig a magyar drukkereknek szurkolniuk kell azért, hogy Egervári Sándor legényei ne kapjanak ki csúfosan a román fővárosban.

Magyar veretlenség 1939-1999 között

A magyar és a román válogatott eddig összesen huszonkét mérkőzést játszott egymással. Az első meccsre 1936-ban került sor, a magyar válogatott Bukarestben 2-1-re nyert és ettől kezdve egészen 1999-ig a románoknak soha sem sikerült megverniük a magyar nemzeti tizenegyet!

A két válogatott egyébként viszonylag ritkán játszott barátságos mérkőzéseket a második világháború után. Ha pedig a Ceauşescu-féle korszakot nézzük, akkor 1965-1989 között csak a magyar és a román válogatott csakis „kötelező jelleggel”, sorsolásokat követően.

Trianon után egyébként több mint tíz évig, 1931-ig nem játszott egymással a két válogatott, de hiányoznak a meccsek Észak-Erdély Magyarországhoz való visszacsatolása idejéből is, 1940 augusztusától 1944 végéig.

Az 1989. évi rendszerváltás után sem erőltették a két ország közötti mérkőzéseket a sportvezetők.

Barátságtalan barátságos

A két ország válogatottjai közötti mérkőzéseket meglehetősen paprikás hangulatban játszották le, sok volt a szándékos durvaság – elsősorban a nyeretlen románok részéről – a szurkolótáborok sem voltak túlzottan barátiak egymás irányában, még a barátságos mérkőzéseken sem. Sőt, ezek egyikén hágtak csúcsukra a kedélyek. Hozzá kell tennünk azt, is hogy a két ország viharos futballtörténelmére sokszor a politika is rossz hatással volt.

A legdurvább meccsnek talán éppen az 1958-as barátságos mérkőzés számít, utána a nagyválogatottak 46 évig nem játszottak barátságos találkozón egymással.

Az 1958-as meccsről Stefano Bottoni történész is említést tesz a Sztálin a székelyeknél című, a romániai magyar autonómiáról szóló könyvében. Bottoni kiemeli, hogy a szovjet diplomácia figyelmét is felkeltette az eset. A bukaresti mérkőzésen kint volt ugyanis a szovjet nagykövet, így szemtanúja lett az ott kitört botránynak. Az esetnek szerepe van abban is, hogy 1959-től Moszkva kritikusabb hangot kezdett megütni a román nemzeti törekvésekkel szemben.

A kedélyeket felkorbácsolta a korábban megrendezett barátságos labdarúgó mérkőzés a román és a magyar ifjúsági, valamint felnőtt válogatott között. A játék közben és végén rendbontások történtek, az atrocitások elszenvedői magyar szurkolók, illetve játékosok voltak, de az év folyamán Romániában járt budapesti Honvéd labdarúgó csapata, valamint a két vízilabda válogatott mérkőzésén is hasonló összetűzésekre került sor, ezért Keleti Ferenc bukaresti magyar nagykövet jelentésében nem tanácsolta a hasonló sportrendezvények megrendezését a két ország között.

A meccsre 100 ezer néző gyúlt össze a 23. August stadionban. Baróti Lajos szövetségi kapitány felhívta a figyelmet arra, hogy „kemény küzdelemre van kilátás” – aggodalma, mint kiderült, egyáltalán nem volt megalapozatlan. Délután 3 óra előtt vonultak ki a csapatok, de a román nézők már délelőtt tíz óta özönlöttek a stadionba. Az érzelmek már az ifjúsági válogatottak meccsén előtörtek, amikor kiállítottak egy román játékost, mert sértegette a játékvezetőt.

A nagyválogatottak mérkőzésén már az első percekben igen kemény küzdelem alakul ki, többször szabálytalan belemenések miatt a játékvezetőnek meg kellett állítania a játékot. Főleg Macri, a románok balhátvédje szabálytalankodik sokat – írta a Népsport tudósítója. Az indulatok a második félidőben szabadultak el, az 53. percben a szovjet (észt) Elmar Saar játékvezető magához kérte a két csapatkapitányt, és figyelmeztette őket a tiszta játékra.

Még ugyanabban a percben a magyar válogatott csatára, Budai egy vetődésnél megrúgta Tomát, a román kapust, akinek felszakadt a fejbőre. Ezután a kapus átkötött homlokkal védett tovább. Ekkor még mindig a románok vezettek egy góllal, amelyet az első félidőben szereztek.

A 67. percben az egyetlen román gól szerzője, Dinulescu sípszó után lőtte a hálóba  a labdát, a játékvezető ezért figyelmeztette. Válaszul Dinulescu mondott neki valamit, mire Saar leküldte a játékost a pályáról. Dinulescu azonban nem akart lemenni, ami óriási füttykoncerthez vezetett, a Népsport szerint percekig állt a játék. A magyar csapat ekkor a partvonal mellé vonult, és várta, hogy mikor folytatódik a mérkőzés. Utóbb Saar játékvezető elmondta: "Dinulescut azért kellett kiállítanom, mert amikor figyelmeztettem, hogy fütty után Sipost ellökve a hálóba rúgta a labdát, minősíthetetlen, sportemberhez nem méltó hangot használt velem szemben."

A kiállítás után megváltozott a játék képe, és a magyarok két gólt szerezve megnyerték a mérkőzést.

Másnap a Népsport így jellemezte a bukaresti lelátó hangulatát: "Kétségtelen forró, izzó volt a légkör, s a 'viharszünet' alatt is olyan jeleneteknek lehettünk tanúi, amelyek egyáltalán nem méltóak egy ilyen baráti találkozóhoz. A fanatikus szurkolók egy része szinte arénává változtatta a pályát, a nemes vetélkedések színterét. Egy embernek, Elmar Saar szovjet játékvezetőnek köszönhető, hogy a mérkőzés mégis simán véget ért. A játékvezető nem veszítette el a lélekjelenlétét, igyekezett a szabályok szellemében bíráskodni." 

Mosolyszünet után kiélezett helyzet

A 46 éves mosolyszünet közben a legkiélezettebb helyzet 1972-ben következett be. Ekkor a budapesti és bukaresti – szintén felfokozott hangulatú – döntetlenül végződött meccsek után sem született döntés az Eb-selejtezőben a továbbjutásról. A bukaresti meccsen a közönség egy része a magyar himnuszt énekelte, válaszul a román hangorkán igencsak félelmetes volt. A harmadik, mindent eldöntő meccset május közepén semleges helyszínen, Belgrádban rendezték meg. Itt dőlt el, hogy végül a magyarok kerültek be Európa négy legjobb csapata közé. 

A pályán a szó legszorosabb értelmében is küzdő játékosok rendkívül idegesek voltak. Kű Lajos például – akinek már a beállítása eleve kérdéses volt a csapatba –összecsapott Deleanuval, a magyar játékost vérző fejjel kellett levezetni a pályáról. Ennek ellenére úgy kiabált Illovszky szövetségi kapitánynak, hogy a nézőtérre is felhallatszott: "Ne, Rudi bácsi... könyörgöm, ne cseréljen le! Az égvilágon semmi bajom, engedjen vissza!" Kű vissza is állhatott, Deleanu viszont levonult a pályáról. A korabeli vicc szerint azért, mert „Kűbe fejelt”.

A magyarok a meccs hajrájában megszerezték a döntőnek bizonyult gólt, és ekkor elszabadultak az indulatok. A román kapus, Raducanu hasba rúgta a kapura törő Benét, a jelenetet a Népsport napokkal később így elevenítette fel: „A kapus szemmel láthatóan nem a labdára, hanem Benére koncentrált. Félelmetes látványt nyújtott, amikor elérte. Bene felemelkedett a levegőbe, egészen fantasztikus csavarral megfordult a levegőben, és fejjel érkezett a fűre. Szinte alig lehetett hinni, hogy fel tud állni.”

A lap összefoglalója szerint „nehéz visszaadni, mi minden történt a belgrádi Partizan Stadionban az után, hogy a játékvezető hármas sípszava a mérkőzés végét jelezte. Az újságíró szókincse szegényes ahhoz, hogy az emberi érzelmek végtelen határait bebarangolva, csak hozzávetőlegesen is érzékeltesse a két tábor hangulatát. A román szurkolók egy része nem bírt keserűségével és csalódottságával; tüzet rakott az ülőhelyek farácsaiból. Vagy harminc helyen lángolt, ropogott a kiszáradt fa”.

Döntetlen – félelmetes légkörben     

1981-ben a világbajnoki szereplés volt a tét, amikor Mészöly Kálmán – a selejtezőket végül sikeresen záró – csapata szerepelt Bukarestben. A hangulat ekkor sem volt túl barátságos. A Népsport szeptember 24-ei tudósítása így hangzott: „Amit a nemzetközi szinten elismert közönségszervezés és nyugodtan mondhatjuk, a korszerű technika is tud, az itt, ezen a mérkőzésen 'be volt dobva'! Már az előmérkőzés alatt, az úttörők összecsapásán bömböltek az erre a célra megerősített hangszórók, közismert román népdalokat és sportindulókat játszva hangolták a közönséget, és a lelátókat már akkor zsúfolásig megtöltő közönség hálásan reagált”.

A csapatok szakvezetői ezért úgy döntöttek, hogy „a játékosok a pályán melegítsenek, szokják a hangzavart, a biztatást, és a maroknyi magyar csoport ellenszurkolását. Mert ők sem hagyták magukat, zászlóikat lobogtatva éltették külön-külön, név szerint is pályára lépő játékosainkat”. Mészöly a Népsportnak így nyilatkozott szeptember 25-én, a sikerrel felérő döntetlen után: „A légkör félelmetes volt, de a fiúk jól bírták idegekkel, bátran, óriási akarattal küzdöttek, a legnehezebb pillanatokban is helyén volt a szívük”.

3800 csendőr – 22 futballista

A rendszerváltás után a két válogatott egy darabig megint nem játszott egymással, és csak nemzetközi selejtezőkben találkoztak. Budapesten többször kifütyülték a román válogatottat, de a mélypontot talán az 1998-as pesti meccs után érték el a magyar szurkolók. Az október 14-én rendezett Eb-selejtezőt követően kövekkel dobáltak meg a románok buszát. A jármű ablakai betörtek.

Ezután a bukaresti 1999-es visszavágó is feszült – egyes szemtanúk szerint félelemkeltő – hangulatban zajlott. A román-magyar válogatott- és klubmeccseken a másik országot sértő transzparensekkel, feliratokkal jelennek meg a szurkolók, és sértő milyen rigmusokat skandálnak a lelátón.

A magyar és a román labdarúgó-válogatottak legutóbbi világbajnoki selejtező mérkőzését 2013. március 22-én Budapesten zárt kapukkal játszották. A döntés oka jól ismert, a tavalyi magyar-izraeli barátságos mérkőzésen történt rasszista bekiabálások miatt a nemzetközi szövetség Magyarországot rendkívül szigorú büntetéssel sújtotta a – továbbjutás szempontjából akár döntő fontosságúnak is nevezhető – világbajnoki selejtezőn.

A gyűlöltkeltés – sajnos – feltehetően a péntek esti, bukaresti VB-selejtezőn is jelen lesz. Ennek tudatában a román fél is felkészült a nagyobb incidensek elhárítására: a mérkőzésre 3800 rendőr és csendőr felügyel majd.