Bringás futárszolgálat indult Sepsiszentgyörgyön

Sepsiszentgyörgyön néhány fiatal megunta, hogy a posta szolgáltatásai lassúak, pöfögő járműveik pedig szennyezik a környezetet, ezért eldöntötték, hogy helyi bringás csomagküldő szolgálatot indítanak. Gyorsak, megbízhatók, és nem is drágák.

A céget alapító Méder Alpár egy ideig Nagyváradon koptatta a padot, ott egy hasonló vállalatnál dolgozott. Megtanulta, hogyan kell működtetni egy ilyen céget, ezért könnyű volt átültetnie a terveket egy kisebb városra. A maszol.ro-nak elmondta, nagyvárosok szintén alkalmaznak bringás futárokat, akár budapesti, new york-i példákat is találhatunk.

Jelenleg egy menetirányítóval és egy futárral dolgoznak, a város mérete pedig nagyjából behatárolja a lehetőségeiket: két-három bringásnál többet már valószínűleg nem bírna meg. Lehetséges viszont, hogy a környékbeli falvakat is bevonják, előzetes egyeztetéssel már most elszállítanak egy-egy csomagot vidékre. Nem csak egymásnak küldött csomagokat vállalnak, a pizzát is kiviszik, ha azt igényli valaki, tíz kilogrammig bevásárlásra is fel lehet bérelni a futárt. A tél – habár az idei nem jelentett kihívást – sem problémás, Méder szerint minden csak a felszerelésen múlik.

Ami az árakat illeti, az indulás 2,85 lej, légvonalban egy kilométer 1,85. A bringás futár előnye, túl a környezetvédelmi szempontokon, a könnyebb mozgáslehetőség, a parkolóhelyre pedig szintén fittyet hányhat. A kis csapat a www.bikedot.ro honlapon érhető el, Facebookon úgyszintén.

Méder Alpártól azt is megkérdeztük, mint friss vállalkozó, hogyan látja, Romániában mennyire nehéz ilyen fába vágni a fejszét. Sokan panaszkodnak, mondta, de az igazság az, hogy minden rajtunk múlik. „Ha nyugati vállalatok versengenek az országért, akkor úgy hiszem, nekünk is érdemes nekifogni bárminek, még ha eleinte komoly kihívást is jelent – fogalmazott. – A megrendelőink száma egyelőre alacsony, de mint tudjuk, minden kezdet nehéz”.

Kimaradt?