KKE

Kína-csúcs Bukarestben: energetikai és infrastruktúrális fejlesztést kínálnak

Kína főleg az energetikai beruházások, valamint a vasúti és közúti infrastruktúra-fejlesztés terén bővítené együttműködését a kelet-közép-európai országokkal, ahonnan főleg mezőgazdasági termékeket importálna - írta Li Ko-csiang kínai kormányfő az Adevarul című román lapban hétfőn megjelent üzenetében, a bukaresti Közép-Kelet-Európa (KKE) - Kína csúcstalálkozó alkalmából.

A kínai kormányfő rámutatott: tavaly Kína és a KKE régió kereskedelmi forgalma meghaladta az ötven milliárd dollárt, de ez csak egytizedét teszi ki Kína és Európa kereskedelmének. Megjegyezte, Kína továbbra is fejlődő országnak számít, hiszen az egy főre eső GDP-je alig haladja meg a hatezer dollárt, és ezzel elmarad egyes közép-kelet-európai országoktól.

Li Ko-csiang kifejtette: Kína urbanizációja növeli az ország marha- és juhhús, valamint a tejtermékek és borok iránti keresletét, a KKE régió így a mezőgazdásági importtermékek fontos forrásává válhat Kína számára. Másfelől a térség infrastrukturális fejlesztéseket tervez, amiben a kínai építőipar, a gyorsvasutak építésében szerzett tapasztalatával fontos szerephez juthat. A kínai miniszterelnök az energetikai hálózatok korszerűsítésében - a nukleáris, szél- és napenergia hasznosításában - lát együttműködési lehetőséget. Azt is megerősítette, hogy Kína 10 milliárd dolláros kedvezményes hitelkeretet különített el a közép-kelet-európai országokkal közösen megvalósítandó nagyszabású infrastrukturális projektekre, ugyanakkor megjegyezte, hogy ennek felhasználásában hitelgaranciára van szükség. Mint írta: jelenleg Kína a nyugati nyitás irányába tesz határozott lépéseket, ami - anélkül, hogy előzetesen megegyeztek volna róla - összhangban áll azzal, hogy a közép-kelet-európai országok egyre nagyobb jelentőséget tulajdonítanak a keleti nyitásnak.

Li Ko-csiang felidézte, hogy ez a folyamat 2011-ben Budapesten kezdődött, és úgy vélte, a KKE-Kína kapcsolatok a gazdasági és üzleti fórumoktól (Budapest-Varsó-Bukarest), a miniszterelnöki találkozókig a pragmatikus fejlődés útjára léptek.

Bukarestben kedden rendezik meg a KKE-Kína csúcstalálkozót, amelyen Victor Ponta román és Li Ko-csiang kínai kormányfő mellett Albánia, Bosznia-Hercegovina, Bulgária, Csehország, Észtország, Horvátország, Litvánia, Macedónia, Magyarország, Montenegró, Lengyelország, Szerbia és Szlovénia miniszterelnöke, valamint Lettország külügyminisztere lesz jelen - közölte a bukaresti kormány sajtóirodája.

A kínai miniszterelnök, aki hétfőn kezdi meg háromnapos hivatalos látogatását Romániában, a csúcstalálkozóra érkező küldöttségek vezetőivel, köztük Orbán Viktor miniszterelnökkel, kétoldalú tárgyalásokat is folytat.

A kedd délelőtt zajló csúcstalálkozó idején KKE-Kína gazdasági és kereskedelmi fórumot is rendeznek a bukaresti parlament épületében, mintegy 1500 - köztük 300 kínai, 800 román és 400 közép- és kelet-európai - üzletember részvételével.

Kimaradt?