Kifizették a CFR magánosításának 20 millió eurós előlegét

Átutalta a Román Vasúttársaság áruszállító részlegének (CFR Marfă) megvásárlásához szükséges összeg tíz százalékát a privatizációs eljáráson győztes Grupul Feroviar Român (GFR). A Gruia Stoica üzletember által birtokolt cégnek 202 millió eurót kell fizetnie a CFR Marfă részvényeinek 51 százalékáért, miután  júniusban egyedül maradt versenyben, és győztessé nyilvánították a privatizációs eljáráson. A 20 millió eurós összeg csütörtök este helyezték letétbe egy banknál, átutalásának határideje október 4. volt.

A pénzt a Raiffeisen Bank, Transilvania Bank és az OTP Bank által létrehozott konzorcium biztosította a befektetőnek – közölte a Mediafax hírügynökség.

A napokban már több politikus – köztük az államfő – is felvetette, hogy a befektetőnek nincs elég pénze kifizetni a privatizációs kiírásban megállapított tíz százalékos előleget. A cég tízmillió eurót már a vasúttársaság magánosításának kiírásakor letétbe helyezett.

Griua Stoica korábban azt nyilatkozta: rendelkezik a vételárként megszabott 202 millió euróval, de csak a versenytanács döntése után fizeti ki a teljes összeget. A testületnek maximum öt hónap áll a rendelkezésére, hogy megvizsgálja a tranzakció hatását a piac szerkezetére. A CFR Marfă évek óta veszteségesen működik, a vállalat magánosítását Románia a Nemzetközi Valutaalappal kötött hitelszerződés fejében vállalta.

A GFR áruszállító vállalat a CFR Marfă 51 százalékos részvénycsomagjának kifizetése mellett vállalta, hogy további 900 millió lejt fektet be a társaságba, ugyanakkor másfél millió lejes környezetvédelmi beruházást is végrehajt.

A CFR Marfă részvénypakettjére a Transferoviar Grup és az osztrák Donau-Finanz GmbH&Co befektetési alap társulásából létrejött konzorcium, valamint az amerikai Omnitrax is a pályázott, de menet közben visszavonultak, a privatizáció átláthatatlanságára hivatkozva.

A GFR a legnagyobb magánkézben lévő román vasúti társaság, amely az 1999-ben alakult, és a Gruia Stoica román üzletember által ellenőrzött Grampet Group része. A csoportnak 9000 alkalmazottja van nyolc európai országban, Magyarországon a Train Hungary és a Grampet Debreceni Vagongyár tartozik hozzá.

Kapcsolódók

Kimaradt?