Újrainduló idegenforgalom: „biztonságos hely” lett Háromszék

A válsághelyzetben lehetőségek is rejlenek, hiszen miután mindenhol leállt a turizmus a koronavírus-járvány miatt, most mindenki ugyanolyan helyzetből indul: mind Kovászna megye, mind Mamaia, a Prahova-völgye. Ezt a lehetőséget kell egy jó starttal kihasználni – hívja fel a figyelmet Răzvan Pascu turisztikai marketingszakértő.

Háromszéken egy országos szinten elsőként bevezetett tanúsítvánnyal „indították újra” a turizmust. A Sepsiszentgyörgy melletti Sugásfürdőn mintegy 60 háromszéki szálláshelynek adták át a „Visit Covasna – Safe Place” bizonylatot, amelyet azok a vendéglátó egységek kaphatnak meg, amelyek egy jól kidolgozott kritériumrendszer alapján megteszik a kormány által is javasolt óvintézkedéseket a koronavírus-járvány terjedése ellen – magyarázta Grüman Róbert, Kovászna Megye Tanácsának alelnöke, aki szerint azért indították el – az országban elsőként – ezt a programot, hogy visszanyerjék a turisták bizalmát.

Răzvan Pascu rámutatott: idén a hazai lakosság inkább az országban tervezi a nyaralását, így ezt lehetőségként kell kihasználni, és megtenni mindent egy-egy idegenforgalmi célállomás népszerűsítéséért.

Az emberek biztonsága a legfontosabb, és ez a turizmusban is érvényes – vezette fel Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke a Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület a Visit Covasna Safe Place kampány indítóeseményét. Az elmúlt két hónapban gyakorlatilag megállt a turizmus, és Európa minden országában az látszik, hogy elsősorban a belföldi turizmus indul újra. A „biztonságos hely” tanúsítvánnyal arra hívják fel a turisták figyelmét, hogy a háromszéki szálláshelyek nemcsak biztonságos körülményeket nyújtanak, de egyedi minőséget és élményt is – tette hozzá Grüman Róbert. 

Mit ír elő a Visit Covasna Safe Place tanúsítvány? A Visit Covasna – Safe Place tanúsítványhoz a következő előírások betartása szükséges: a férőhelyek részleges értékesítése, a jelentkezési űrlap online kitöltése, fertőtlenítő belépőszőnyegek használata, a testhőmérséklet mérése érkezéskor vagy a wellness-részlegbe való belépéskor, kéztisztítószerek használata, maszkok és kesztyűk viselése, gyakori fertőtlenítés a közös helyiségekben, rövid időközönkénti szellőztetés, fokozott figyelmet fordítva a közös helyiségek gyakori fertőtlenítésére, lehetőség biztosítása az ételek kiszolgálására szobaszerviz által, valamint a 1,5 méteres fizikai távolság betartása. Várják a Kovászna megyei szállásadó egységek jelentkezését a tanúsítvány kiváltására.

Háromszéknek egyedi és hiteles turisztikai ajánlata van

A program indítóján Răzvan Pascu turisztikai marketingszakértő üdvözölte a háromszéki kezdeményezést és kifejtette: rendkívül jó véleménye van a térség turisztikai adottságairól. „Legyenek büszkék Háromszékre, látszik, hogy van összefogás, közösen dolgoznak annak érdekében, hogy vonzó legyen a térség a turisták számára” – mondta.

Corina Martin, a Romániai Turisztikai Egyesületek Szövetségének (FAPT) elnöke felidézte, hogy a három évvel ezelőtt Kovászna megyében meghirdetett turizmus éve is országos premier volt, akárcsak a most induló Visit Covasna – Safe Place kampány. Corina Martin elmondta, adataik szerint több mint kétszázezer lakosnak volt lefoglalt külföldi útja, ezek nagy része most belföldi célok felé fordult, véleménye szerint a romániai turisták 90 százaléka ebben az évben itthon, az országban nyaral, és – miért ne? – sokan választhatják Kovászna megyét.

Corina Martin hangsúlyozta: Háromszéknek egyedi és hiteles turisztikai kínálata van – gyógyturizmus, faluturizmus, kastélyok és kúriák, természet és hagyomány – ezért lesz sikere a térségnek. Rámutatott: másodjára látogat Kovászna megyébe és az az érzése, mintha más országban lenne… „Ez az érzés egyedi lehet egy belföldön nyaraló turistának” – vélte.

Körülményekhez alkalmazott csomagokat kínálnak a háromszéki szállásadók

Az olaszteleki Daniel-kastélyban is használják a Safe Place-tanúsítványt – mondta Rácz Lilla tulajdonos, aki szerint most a bizalom újjáépítése az egyik legfontosabb feladat. „Minden krízishelyzetben az első pofon után meg kell találni a pozitívumot, ezért alkalmazkodva a körülményekhez olyan ajánlatcsomagokat állítottak össze, amelyek különlegessé teszi a turisták itt tartózkodását” – fogalmazott.

Gyerő József, Kovászna város polgármestere rámutatott: tavaly a fürdővárosban több mint 60 ezren fordultak meg, így a járvány sokakat érintett negatívan. Kovásznán igyekeznek minden biztonsági előírást betartani, rendszeresen fertőtlenítenek és várják a gyógyturizmus iránt érdeklődőket, illetve adókedvezményt szeretnének bevezetni a turisztikai cégek számára.

Az árak emelésétől óvnak a turisztikai szakértők

Egyelőre meg kell tartani az eddigi árakat – hívta fel a figyelmet László Endre, a Székelyföldi Turisztikai Desztináció Menedzsment Klaszter elnöke, aki szerint a járvány miatti óvintézkedések többletkiadást jelentenek, ezért csökkenteni sem lehet az árakat, ám most drágítani sem kellene, mert a forgalom visszaeséséhez vezethet. A kiadások és a forgalom függvényében majd két-három hónap múlva lehet újraárazáson gondolkodni – vélte László Endre.

A turizmusban 100 százalékos a veszteség, mert a járvány előtt befizetett összegek egy részét is vissza kell fizetni – mutatott rá Răzvan Pascu, aki szerint a járvány előtt Romániában mintegy 200 ezren fizettek be külföldi utazásokra összesen 100 millió eurót. A turisztikai irodák azt szorgalmazzák, hogy ezekre a pénzekre későbben beváltható utalványokat fogadjanak el az érintettek. 

Kapcsolódók

Kimaradt?