Bejelentette a kormány: ennyivel nő jövőre a minimálbér

Jövőre bruttó 149,7 lejjel, azaz 7,2 százalékkal nőhet az országos bruttó minimálbér. A növekedés nettó (kézben kapott) összege 83 lej lesz – közölte kedden a Facebook-oldalán a kormány.

A megbukott Dăncilă-kabinet korábban nettó 100 lejes minimálbéremelésről bocsátott közvitára egy határozatot. E szerint az Orban-kormány nettó 17 lejjel kevesebb emelést ígér 2020-tól az alkalmazottaknak.

A kormány közleménye idézte Ludovic Orban miniszterelnököt, aki szerint a 7,2 százalékos emelést az infláció, a fogyasztói árindex növekedése és a termelékenységi mutató növekedése alapján számolták ki.

 

Mint korábban írtuk, Violeta Alexandru munkaügyi miniszter arról beszélt a múlt héten a parlamentben: három forgatókönyvet képzelt el a kormány a minimálbér meghatározására, és várhatóan csak az elnökválasztás második fordulója után, november végén derül, hogy melyik mellett dönt, és milyen mértékű lesz az emelés. Az Orban-kabinet végül nem várta meg a bejelentéssel a második fordulót, de azt nem közölte, hogy módosítanak-e a minimálbér meghatározásán.

Cikkünk frissül

Kapcsolódók

Kimaradt?