Ponta bánja, hogy Románia a befogadási kvóták ellen szavazott

A kormányfő szerint Románia hibázott, amikor Magyarországgal, Csehországgal és Szlovákiával együtt a befogadási kvóták ellen szavazott az Európai Unió igazságügyi és belügyminisztereinek szeptemberi rendkívüli tanácskozásán.

Victor Ponta egy hétfő késő este közvetített televíziós interjúban nem vitatta a riporternek azt a kijelentését, hogy "hiba volt" Magyarországgal, Csehországgal és Szlovákiával egy csoportba kerülni, és a rossz döntésért közösen viseli a felelősséget Klaus Johannis államfővel.

"Azt gondolom, hogy ez a fejezet véget ért, és megtanultuk belőle, hogy nem kell föltétlenül Magyarországgal lennünk a többiek ellen" - idézte a kormányfő szavait a Rador hírügynökség. Victor Ponta hozzátette: azt kell mérlegelni, hogy mit lehet nyerni akkor, ha nem szegülnek szembe Európával. Korábban a miniszterelnök határozottan ellenezte az Európai Bizottság által javasolt kötelező befogadási kvótákat.

A kormányfő magyarázata szerint nagyon nehéz lett volna visszakozni, miután Klaus Johannis államfő bejelentette, hogy Románia ellenzi a kötelező kvótákat. Úgy ítélte meg ugyanis, hogy ez nem olyan téma, amelyben konfliktust kell vállalnia az elnökkel. A miniszterelnök kifejezte reményét, hogy Romániát nem "állítják sarokba" Európában álláspontja miatt. 

Nem mondtunk le Schengenről

"Ez nem jelenti azt, hogy hallgatnunk kell Schengen kérdésében. Nem korrekt, ami a schengeni csatlakozás ügyében velünk történik" - mondta arra utalva,  hogy Románia 2011 óta teljesíti a schengeni övezethez való csatlakozás feltételeit, de az EU néhány tagállama továbbra is ellenzi felvételét. 

Victor Ponta elmondta, Románia nem mondott le arról a szándékáról, hogy csatlakozzék a schengeni övezethez, de Németország és Franciaország eddig "nem jelezte, hogy támogatná" ezt a törekvést, ésRomániának ezt tudomásul kell vennie. Ezért Románia nem is ragaszkodott ahhoz, hogy az igazságügyi és belügyminiszterek következő tanácskozásán ez a téma napirendre kerüljön. 

Az ellenszegülés okai között a miniszterelnök az ellenző országok belpolitikáját említette. Szerinte a csatlakozást ellenző országokban "nem mutat jól" Románia támogatása a schengeni csatlakozás kérdésében.

Kapcsolódók

Kimaradt?