Dobre és Goga „elfutott” Nyárádszeredáról a székely és a magyar zászló láttán

Nem tetszett a magyar és a székely zászló, ezért nem vett részt a Nyárádszeredai Napok nyitórendezvényén Lucian Goga, Maros megye prefektusa és Ciprian Dobre, a megyei tanács elnöke.

A két politikust Tóth Sándor nyárádszeredai polgármester mellett, Nagy Zsigmond, alprefektus és Szabó Árpád tanácselnök-helyettes fogadta. Előbb Lucian Goga érkezett, aki a gépkocsiból kiszállva megpillantotta a román és EU-s zászló mellett a magyar és a székely zászlókat is – számol be a szekelyhon.ro. Az őt követő Ciprian Dobre már be sem ment az öregotthon udvarára, ahol kezdetét vette a városi ünnepség, és bár Tóth Sándor mindkettejükkel ismertette, hogy a városnapokra hivatalos küldöttségek érkeztek Magyarországról és azért helyezték ki a magyar zászlót is, a prefektus és a tanácselnök azt kérte a város előljárójától, hogy válasszon, vagy ők, vagy a piros-fehér-zöld zászló. A hírportál tudósítása szerint Tóth kijelentette, hogy nem hajlandó eltávolítani a magyar zászlót, ezért a két vendég visszaült gépkocsijába és távozott a településről. A városnapok rendezvényét helyetteseik, Nagy Zsigmond, illetve Szabó Árpád nyitották meg. A tömeg értesülvén a prefektus és megyei tanácselnök hirtelen távozásának okáról, tapssal fejezte ki örömét.

A polgármester a szekelyhon.ro hírportálnak úgy nyilatkozott, hogy szerinte gyerekes viselkedés volt, amit tapasztaltak, 2015-ben, amikor a toleranciáról, együttélésről, európai értékekről esik sok szó, nevetséges így viselkedni.

Telefonon próbáltuk elérni Szabó Árpádot, a Maros megyei önkormányzat alelnökét, értékelné a történteket, de eddig még nem sikerült vele beszélnünk. Az esetre később még visszatérünk. 

Kimaradt?