Hivatalos: az Erdélyi Magyar Szövetség is Soós Zoltánt támogatja Marosvásárhelyen

Az Erdélyi Magyar Szövetség Soós Zoltán független polgármesterjelöltet támogatja Marosvásárhelyen – jelentették be keddi marosvásárhelyi sajtótájékoztatójukon az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) társelnökei, Csomortányi István, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke és Mezei János, a Magyar Polgári Párt elnöke.

A két politikus szerint ezzel létrejött Marosvásárhelyen az a magyar egység, melynek célja, hogy a 2020-as önkormányzati választások eredményeként leváltsák Dorin Floreát, s újra magyar polgármestere legyen a székely fővárosnak.

„Az Erdélyi Magyar Szövetség célja, hogy Erdély-szerte erős magyar képviselet legyen. Ennek szellemében jelenthetjük be, hogy az EMSZ Soós Zoltán független polgármesterjelöltet támogatja a közelgő önkormányzati választások alkalmával” – idézte Mezei Jánost az EMNP sajtóirodája. Az MPP elnöke hozzátette: azért is fontos Soós Zoltán támogatása, mert így összmagyar jelöltként mérettetheti meg magát, s ezzel létrejött az az együttműködés, mely a marosvásárhelyi magyarság jogos igénye.  

Csomortányi István elmondta: egyértelmű, hogy Marosvásárhelynek változásra van szüksége, hiszen az mindenki által jóideje megtapasztalható, hogy a jelenlegi városvezetés alkalmatlan feladata elvégzésére. „Az, hogy Marosvásárhelynek új polgármesterre van szüksége, elsősorban nem etnikai kérdés. Minden helyi lakos érdeke, hogy a Dorin Florea neve által fémjelzett időszak véget érjen, s épp ezért léteznie kell egy olyan együttműködésnek, mely a változás feltételeit lehetővé teszi” – mondta a Néppárt elnöke, majd hozzátette: fontosnak tartja, hogy Soós Zoltánt más, adott esetben román politikai szervezetek is támogassák.

Kapcsolódók

Kimaradt?