Versenyre számít: Ráduly Róbert további négy évre Csíkszereda polgármestere szeretne lenni

Keddi sajtótájékoztatóján jelentette be Ráduly Róbert Kálmán, hogy indul a 2020-as önkormányzati választásokon, továbbra is Csíkszereda polgármestereként kíván tevékenykedni. A városvezető azt is közölte, hogy nem kíván az RMDSZ városi szervezetében tisztséget betölteni.

A sajtótájékoztatón Ráduly Róbert leszögezte: két kérdésre szeretne világos választ adni az elmúlt napok, hetek találgatásainak hatására. Az egyik kérdés, hogy kíván-e indulni Csíkszereda  polgármesteri tisztségéért. „Indulni fogok a választáson, illetve az azt megelőző előválasztáson polgámester-jelöltként” – jelentette ki Ráduly, hozzátéve, hogy az RMDSZ döntésének értelmében 2020. március 7-én előválasztást fognak tartani a városban.

Azt is bejelentette, hogy az RMDSZ színeiben fog indulni a választáson. „Bukarestben úgy tartják, hogy az RMDSZ „a” magyar” – mondta Ráduly Róbert hozzátéve, hogy a fővárosi politikum látóterében nincsenek más magyar párt képviselői vagy független magyar politikusok. „2016-ban elgondolkodtam azon, hogy függetlenként induljak, de a Kelemen Hunor elnök úrral történt beszélgetés akkor meggyőzött, és megváltoztattam ezt a szándékomat” – idézte fel a polgármester.

A városvezető azt is elmondta, hogy a másik felmerült kérdésre, miszerint indulna-e a csíkszeredai RMDSZ elnöki tisztségéért, a válasza egyértelműen nem. „Nem kívánok a polgármesteri tisztségen túl más politikai pozíciót betölteni. Csíkszeredában soha nem volt a polgármester és az RMDSZ helyi elnöke ugyanaz a személy” – jelentette ki Ráduly. Ezután is arra törekszik, hogy megtalálja a hangot az RMDSZ politikusaival, és ugyanez a célja az új magyar párttal, valamint a román politikai szervezetekkel is, fűzte hozzá.

Újságírói kérdésre Ráduly Róbert úgy fogalmazott: bár Korodi Attila elegánsan és úriember módjára egyelőre kikerülte az esetleges csíkszeredai polgármesteri indulásával kapcsolatos kérdést, számít a versenyre, ahogy a korábbi években is állt elébe a választási kihívásoknak. „Számomra az a jó, ha verseny van a pozícióért” – jelentette ki.

A csíkszeredai RMDSZ Városi Küldöttek Tanácsának január 20-i döntése értelmében az RMDSZ színeiben polgármesteri tisztségért indulni kívánók február 14-én 14.00 óráig nyújthatják be jelölési iratcsomójukat, a város lakossága pedig március 7-én, szombaton 9.00 és 19.00 óra között szavazással dönt arról, hogy az RMDSZ-nek ki legyen a csíkszeredai polgármesterjelöltje. A városi szervezet elnökének személyéről is ekkor döntenek. 

Kapcsolódók

Kimaradt?