Elkezdődött a tisztújítás folyamata a csíki RMDSZ-szervezetekben

Az RMDSZ Csíki Területi Szervezete Küldötteinek Tanácsa múlt év decemberében meghozott döntésének értelmében 2020 első negyedévében tisztújítások történnek a helyi szervezetekben. A folyamatról Borboly Csaba, az RMDSZ Csíki Területi Szervezetének elnöke csütörtökön tájékoztatta a sajtó képviselőit Csíkszeredában.

Borboly Csaba felvezetőjében kiemelte, az RMDSZ Csíki Területi Szervezete nagy hangsúlyt fektet a közösséggel való kapcsolattartásra. Az elnök szerint ennek tudható be, hogy a 2019-ben lezajlott két országos szavazáson jó eredményeket és részvételi arányt tudott felmutatni a szervezet. Borboly hangsúlyozta: minden csík-térségi RMDSZ-es politikusnak el kell fogadnia, hogy a politikus van a közösségért és nem fordítva. Az elnök kiemelte, hogy minden vélemény számít és fontos a párt országos vezetősége számára is, hogy olyan személyek képviseljék a helyi közösségeket, akik jól ismerik annak működését, gondjait.

Borboly Csaba emlékeztetett rá, hogy a parlamenti választások komoly feladatok elé állítják a szövetséget. „Azáltal, hogy a külföldön élő román közösségeknek széles kapukat nyitottak a szavazásokon való részvételre, nekünk is növelnünk kell az összefogást és a szavazási aktivitást” – hangsúlyozta az elnök.

„2020. január 24-án 15 óráig várjuk a jelentkezéseket a Helyi Küldöttek Tanácsába, a Városi Küldöttek Tanácsába, illetve helyi RMDSZ-elnöknek. Jelentkezni  a csíki községek RMDSZ-es polgármestereinél, vagy adott esetben a helyi RMDSZ elnököknél lehet. Számítunk a nők, a fiatalok és a különböző társadalmi csoportok képviselőire is, hogy minél szélesebb körben tudják képviselni az adott település érdekeit” – részletezte Borboly Csaba.  Azt is elmondta: az RMDSZ országos politikusainak fontos, hogy legyen egy legitim, stabil hátország, amire támaszkodni tudnak.

Kapcsolódók

Kimaradt?