Kelemen: először választottunk közép-európai országból elnököt az EPP élére

Olyan elnököt választottak az Európai Néppárt (EPP) élére, aki ismeri a kelet-európai régió problémáit – nyilatkozta szerda este Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke, miután a pártcsalád zágrábi kongresszusán Donald Tusk volt lengyel miniszterelnököt választották elnöknek.

„Először választottunk egy közép-európai országból elnököt az Európai Néppárt élére. A lengyelországi Donald Tusk ismeri a régió problémáit. Bízom benne, hogy nyitott és megértő vezetője lesz az ernyőszervezetnek, amely nagyon határozottan meg tudja különböztetni magát mind a szocialistáktól, mind a liberálisoktól. Abban is bízom, hogy Donald Tusk a Minority SafePack kezdeményezést, az őshonos kisebbségek védelmét támogatni fogja, ahogy ezt tette eddig is” – idézi Kelement az RMDSZ közleménye.

A tisztújításon az elnöki posztra Tusk volt az egyetlen jelölt: 491 támogató és 37 ellenszavazatot kapott.

A lengyel politikus, aki az EPP 1976-os alapítása óta a párt első kelet-közép-európai elnöke, Joseph Daul utódja lesz. Az EPP-nek eddig két belga (Leo Tindemans és Wilfried Martens), egy holland (Piet Bukman), egy francia (Joseph Daul) és egy luxemburgi (Jacques Santer) elnöke volt.

A kongresszus csütörtökön tíz alelnököt is választ, amelyre 12 jelölés érkezett: David McAllister (Németország), Helen McEntee (Írország), Siegfried Mureșan (Románia), Averof Neofytou (Ciprus), Petteri Orpo (Finnország), Franck Proust (Franciaország), Paulo Rangel (Portugália), Ivan Stefanec (Szlovákia), Antonio Tajani (Olaszország), Esther de Lange (Hollandia), Mariya Gabriel (Bulgária) és Johannes Hahn (Ausztria) személyében.

Az Európai Néppártnak 39 országból 74 párt a tagja, jelenleg ők adják az Európai Bizottság és az Európai Tanács elnökét is, 17 uniós és 6 unión kívüli ország állam- vagy kormányfője néppárti. Az Európai Parlament legnagyobb frakcióját is az Európai Néppárt adja.

Kapcsolódók

Kimaradt?