Felbomolhat a kormánykoalíció, miután a PSD önálló elnökjelölt indításáról döntött

A kormánykoalíció felbontását fontolgatják a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) vezető politikusai, azt követően, hogy a nagyobbik koalíciós partner, a Szociáldemokrata Párt (PSD) országos végrehajtó bizottsága önálló elnökjelölt indításáról döntött hétfőn, és nem támogatta, hogy Călin Popescu-Tăriceanu ALDE-vezér legyen a két párt közös elnökjelöltje a novemberi választáson.

A liberális-demokratákhoz közeli forrásokra hivatkozva a G4media portál azt írta, hogy már ősszel kiléphet a kormányból az ALDE, ha a vezérkar úgy dönt. Mindenesetre, Varujan Vosganian alelnök, a párt szóvivője hétfőn megüzente a PSD-nek, hogy komolyan fontolóra veszik a szakítást a szociáldemokraták különutassága miatt.

Értesülések szerint a koalícióból való kilépés már ez év elején is szóba került az ALDE berkein belül, amikor a közvéleménykutatási eredmények a párt népszerűségének zuhanásszerű csökkenését mutatták – végül a Dăncilă-kabinetben maradás mellett döntöttek, de a PSD-vel ápolt viszonynak úgy itták meg a levét, hogy a májusi EP-választásokon az ALDE jelöltjei nem jutottak be az Európai Parlamentbe.

A PSD-vel kötött egyezség felrúgásának pártján állók szerint az azóta börtönbüntetésre ítélt Liviu Dragnea, majd Viorica Dăncilă miniszterelnök által vezetett nagyobbik kormánypárt vetett rossz fényt a liberális-demokratákra. Szerintük az ALDE csak úgy érhet el jó eredményt a novemberi elnökválasztáson, továbbá a jövő nyári helyhatósági, majd a 2020 végi parlamenti választásokon, ha kihátrál a negatív megítélésű kormányból.

Vannak ugyanakkor koalíció-párti személyek is az ALDE-n belül, akik attól tartanak, hogy a párt elesne a kormányzati forrásoktól, ha felrúgnák a PSD-vel való együttműködést.

Tény azonban, hogy az ALDE szavazatai nélkül a szocdemek kisebbségbe kerülnének a parlamentben, ami nyomós alkudozási alap lehet a Tăriceanu-féle párt számára.

Kapcsolódók

Kimaradt?