Zilah újabb költségvetés-módosítást fogadott el

Zilah önkormányzata a novemberi ülésén benyújtotta és elfogadta azt a határozattervezetet, amely módosítja a 2025-re elfogadott városi költségvetést, valamint azokat a pénzügyi kereteket is, amelyekből az önállóan vagy részben önállóan működő intézmények gazdálkodnak. A javaslat frissíti a 2025-ös beruházási listát, és előkészít több olyan fontos fejlesztést, amelyet a város 2026-ban szeretne megvalósítani.

A tervezet számos intézményt és az önkormányzat több részlegét érinti: a kulturális programoktól a közlekedési szolgáltatásokon át egészen a szociális ellátórendszerig. A folyamat hátteréről és céljáról Fazakas Miklós alpolgármester elmondta: az idei évben a bevételek több ponton is túlszárnyalták a tervezett összeget. „A novemberi állapotok szerint majdnem egymillió lejjel több saját bevétel folyt be, mint amennyivel a költségvetésben számoltunk. Ezzel párhuzamosan azonban több intézményünknek is sürgős pluszforrásra van szüksége a működésük fenntartásához az év végéig” – fogalmazott az alpolgármester.

Zilah költségvetéséről döntött az önkormányzat | Fotó: Kulcsár Mária

A legjelentősebb igények közé tartozik a Zilahi Sport Club 1,7 millió lejes többlettámogatási kérelme, amelyből 500 ezer lejt tud biztosítani az önkormányzat; a Transurbis SA közlekedési vállalat 500 ezer lej kiegészítő forrást kap az utasszállítási elszámolások év végi rendezésére; valamint 200 ezer lejt különítenek el a kulturális és év végi programok finanszírozására.

Fazakas Miklós szerint ezek az átcsoportosítások a működés folyamatosságát garantálják, hiszen a város intézményeinek zökkenőmentes működése elsődleges cél. A sportélet, a közlekedés, a karácsonyi programok és a szociális tevékenységek mind olyan területek, amelyek nem maradhatnak forrás nélkül.

Fazakas Miklós Zilah alpolgármestere | Fotó: Kulcsár Mária

Szociális beruházások és fejlesztések

A Szociális Igazgatóság (DAS) több kisebb, de fontos tételre igényelt kiegészítést: 1,71 ezer lejt a Sürgősségi Szociális Központ (CSU) felújítási és felszerelési projekt önrészére, 5 ezer lejt a gyermekek családból való kiemelését megelőző központ megvalósíthatósági tanulmányára. Emellett szükségessé vált a PNRR- és POR-finanszírozású projektek ősszel megérkezett előleg- és átutalási összegeinek átvezetése is. Ezek között szerepel a zilahi folyómedrek mentén kiépülő kerékpárút-hálózat, a Beszterce utcai nagy bölcsőde építése, valamint az idősek számára létesítendő nappali központ előlegének elszámolása.

A 2025-ös költségvetés egyik legfontosabb fejlesztési eleme a temetőbővítés, amely egy 2523 négyzetméteres terület kisajátításával valósul meg a Meszes városrészben. A felszabaduló és átcsoportosított összegek révén összesen 978,7 ezer lej áll rendelkezésre ezen és más vagyonrendezési feladatok végrehajtására. 

Zilah fejlesztése, közszállítás | Fotó: Kulcsár Mária

Az elektromos buszok a 2026-os fejlesztési keret részei lesznek

Az egyik legjelentősebb, jövőbe mutató döntés a városkörnyéki elektromos buszhálózat kialakítására vonatkozik. A 2025-ben megkezdett projektet az alacsony ajánlatok és a sikertelen közbeszerzés miatt nem tudták lezárni, ezért a teljes beruházás átkerül a 2026-os fejlesztési költségvetésbe. „A zöld közlekedés Zilah számára stratégiai ügy. Mindent megteszünk, hogy 2026-ban folytatódhasson a projekt” – mondta az alpolgármester.

A költségvetés-módosítás a város pénzügyi stabilitását erősíti, a működésbiztonságot és a folyamatban lévő projektek védelmét szolgálja. Elfogadásával a város vezetése reményei szerint stabil és kiszámítható pénzügyi keretek között zárhatja az évet, és megalapozhatja a 2026-os fejlesztési időszakot.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?