Végleg bezárták a több mint hét évtizeden át működtetett olasz állami légitársaságot

A 74 éves Alitalia története végleg lezárult csütörtökön, miután az olasz légitársaság egyik gépe még megtett egy utolsó utat Rómáig. A cég helyét péntektől az ITA (Italia Trasporto Aereo) veszi át.

Az Alitalia utolsó járata Szardínia szigetéről indult és a repülőgép csütörtökön késő este szállt le a római repülőtéren. Az Alitalia légitársaságot 1947-ben alapították, fénykora a 60-as-70-es években volt, ekkor a harmadik legnagyobb légi vállalat volt Európában a British Airways és az Air France után.

A csaknem két évtizede veszteséges cégnek komoly versenyt teremtettek a fapados légitársaságok, de a végső csapást a globális koronavírus-járvány mérte rá. Az Alitalia hosszú ideje állami lélegeztető gépen volt, a jelenlegi, Mario Draghi vezette olasz kormány engedte el végleg a kezét.

A légitársaság pénteken újraéled, de már ITA (Italia Trasporto Aereo) néven. Az állam 1,35 milliárd eurót fektetett be az új cég létrehozásába, amit szeptemberben engedélyezett az Európai Bizottság. Az ITA 52 repülőgéppel és 2950 alkalmazottal indul. (Az Alitaliánál mintegy 10 ezren dolgoztak.) Az új cég egyelőre 61 útvonalon közlekedik majd 45 célállomással, beleértve Frankfurtot, Párizst, Londont, New Yorkot és Buenos Airest.

(Nyitókép forrása: aerotime.aero)

Kapcsolódók

Kimaradt?