Újra lehet jelentkezni az Erdélyi Vállalkozói Iskolába
A fiatal vállalkozók támogatása és fejlesztése a fenntartható növekedés érdekében a célja a Romániai Magyar Közgazdász Társaság (RMKT), a Harghita Business Center (HBC) és a Műhely – L'atelier Egyesület által közösen meghírdetett 2025-ös Erdélyi Vállalkozói Iskolájának (EVI).
A közlemény szerint az EVI egyedülálló lehetőséget kínál azoknak a vállalkozóknak, akik szeretnék bővíteni tudásukat, kapcsolatokat építeni, és új perspektívából tekinteni saját vállalkozásukra.
Az Erdélyi Vállalkozói Iskola során nemzetközileg elismert szakemberektől tanulhatnak a résztvevők, akik gyakorlati tapasztalataikat és jól bevált módszereiket osztják meg. A program tematikája átfogó és gyakorlatorientált: vállalkozói készségfejlesztés, pénzügy, befektetés, kommunikáció, marketing, HR, networking és személyes mentorálás is szerepel a tananyagban. A képzés nemcsak elméleti tudást nyújt, hanem valós piaci példákon keresztül segíti a résztvevőket abban, hogy hatékonyabbá tegyék vállalkozásukat.
A programba olyan vállalkozók jelentkezését várják, akik bejegyzett vállalkozás tulajdonosai vagy résztulajdonosai, és vállalkozásuk nem régebbi, mint öt év. Fontos, hogy a jelentkezők társalgási szinten beszéljenek románul, és legyenek konkrét elképzeléseik vállalkozásuk fejlesztéséről. Emellett elvárás, hogy a résztvevők elkötelezetten vegyenek részt a program mind a négy hétvégéjén, péntek déltől vasárnap délig.
A képzés pénzügyi értéke kiemelkedően fontos: a program becsült költsége 12 000 lej/fő, amelyet három szervezet támogatásából fedeznek. A résztvevők mindössze 3 000 lej önrésszel járulnak hozzá, ami a teljes összeg egynegyedét teszi ki. Ez az önrész magában foglalja az étkezés, a szállás és a szakmai programok költségeinek jelentős részét, így a résztvevők kiemelkedő ár-érték arányú szolgáltatást kapnak.
A jelentkezéshez kérik, hogy a jelentkező mutassa be magát és vállalkozását legfeljebb háromoldalas írásban vagy háromperces videóban. A bemutatkozásnak tartalmaznia kell a jelentkező nevét, a vállalkozás alapításának idejét, profilját, néhány fontos mutatót (például az alkalmazottak számát és az utolsó éves árbevételt), valamint a fejlődési terveket és a képzéstől várt eredményeket. A jelentkezési határidő 2025. március 14.
További információk és a jelentkezés módja a https://evi.rmkt.ro/ weboldalon érhető el. Ha kérdésed van, keresd az RMKT ügyvezetését a +40 787 890 686 telefonszámon vagy az office@rmkt.ro e-mail-címen.
CSAK SAJÁT