Új Otthon program: a tavalyinál félmilliárd lejjel kisebb összegre vállal kezességet az állam
Idén maximum 119 ezer eurót lehet igényelni lakásvásárlásra az Új Otthon program keretében.
Elindult a 2024-es Új Otthon program. Idén az állam 1 milliárd lej értékben vállal kezességet a felvett hitelekre. Ez harmadával kisebb a tavalyi 1,5 milliárd lejnél.
„Az Új Otthon program egy kedvező hiteltermék marad a minimális előleg és az idén 50 százalékkal csökkentett kezelési költség tekintetében” – olvasható az országos garanciaalap (FNGCIMM) közleményében.
Idén a 70 ezer eurónál nem drágább lakásokra maximum 65 ezer eurós hitelt lehet felvenni, a legfeljebb 140 ezer eurós ingatlanokra pedig 119 ezer euró igényelhető. A részletes hitelezési feltételek itt olvashatóak.
Ez a magánszemélyeknek szóló program 2009-ben indult Első Otthon néven. Az eltelt 15 évben 333 219 hitelt vettek fel lakásvásárlásra a program keretében. A hitelek 63,8 milliárd lej, mely összegből az állam 31,57 milliárd lej értékben vállalt kezességet.
Az FNGCIMM tájékoztatása szerint a bedőlt hitelek aránya mindössze 0,316 százalék, ami jóval kedvezőbb a piaci átlagnál.
Annak, hogy idén az állam félmilliárd lejjel kisebb összegre vállal kezességet, mint tavaly, az oka az, hogy 2023-ban zsugorodott az ingatlanpiac, mely tendencia várhatóan idén is fennmarad.