Ugyanazt vásároltuk, mint tavaly – kevesebbet fizettünk, de nem sokkal

„Csoda, hogy átvészeltük 2022-őt” – jegyezte meg kollégánk, amikor összehasonlítottuk, hogy mennyit fizettünk ugyanazon termékekért 2021-ben és 2022-ben. 2023-ban sajnos még többe került minden, mint az azt megelőző évben, azonban idén kevesebb lett a végösszeg a nagybevásárláskor, bár nem sokkal.

Most már harmadik éve, hogy megvizsgáljuk, mennyibe kerülnek ugyanazok a termék ugyanabban az áruházban. Idén is előkerestük a tavalyi nyugtát és kezdődhetett a bevásárlás az egyik kolozsvári Lidl-ben. Megjegyeznénk, hogy a tavalyi listán találtunk olyan termékeket is, amelyeket idén már nem lehetett kapni, ugyanakkor azt is figyelembe kell venni, hogy a bevásárlóközpontban hetente változnak a kedvezmények.

Táblázatba foglaltuk, hogy mennyit kellett fizetni ugyanazért a termékért 2021-ben, 2022-ben, 2023-ban és 2024-ben, és természetesen azt is kiszámoltuk, hogy idén hány százalékkal kerültek többe vagy kevesebbe a termékek a tavalyi évhez viszonyítva.

Mint az a táblázatban is látható, ugyanazon termékekért 2021-ben 265,97 lejt, 2022-ben 371,43 lejt, tavaly 395,42 lejt fizettünk, míg idén 393,32 lejt, vagyis 2,1 lejjel kevesebbet. Kiszámoltuk azt is, hogy az egyes termékek hány százalékkal drágultak, ezek átlagából pedig megkaptuk azt, hogy a vizsgált termékek átlagosan hány százalékkal kerültek többe vagy épp kevesebbe egy év múltán.

Eszerint idén 0,53 százalékos csökkenés történt az előző év hasonló időszakához képest. Ami a korábbi adatokat illeti, 2023-ban 14,25 százalékos drágulást tapasztaltunk a 2022-es árakhoz viszonyítva, míg a 2021-2022-es időszakot vizsgálva 43,13 százalékos drágulásról beszélhettünk. A táblázat adatai alapján elmondható, hogy a 2023-2024-es időszakban leginkább az olaj és a húsok drágultak, míg a tejtermékek ára csökkent, vagy megegyezik az egy évvel korábbi árral.

Illusztráció: Pexels

Ne felejtsük el, hogy 2022-ben számos piacot és gazdaságot érintett a drasztikus árnövekedés. A pandémia hatása továbbra is érezhető volt, miközben a globális ellátási láncokat és a fogyasztói szokásokat a váratlan események sorozata rázta meg, például az Ukrajnában dúló háború. Ekkor az infláció az egekbe emelkedett, súlyos terhet róva az emberekre. Bár 2023-ban a helyzet kissé enyhült, az árak továbbra is magasak voltak, idén pedig azt látjuk, mintha megállt volna a drágulás.

5 százalék alá csökkent az infláció

Szeptemberben 4,62 százalékra csökkent az éves inflációs ráta Romániában. Júniusban egyszer már 5 százalék alá, 4,94 százalékra csökkent az infláció, azonban júliusban ismét felgyorsult, 5,42 százalékra emelkedett.

Szeptemberben az élelmiszerek átlagára 4,72 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban, a nem élelmiszer jellegű termékek 3,30 százalékkal, a szolgáltatások pedig 7,88 százalékkal drágultak.

Zsugorfláció elleni rendelet

Mint írtuk, péntektől lép életbe a zsugorfláció elleni rendelet. A zsugorinfláció, vagy másként a rejtett áremelés azt fedi, hogy például a szabványcsokoládé nemrég még száz grammos volt, ma már nyolcvan grammos, a korábban kétliteres kiszerelésben kapható folyékony mosószer már csak 1,75 literes, a kétszáz grammos vaj százhetven grammos. Az áruk viszont nem változott, rosszabb esetben még emelkedett is.  

A rendelet előírja, hogy a kereskedők kötelesek megjelölni a polcokon azokat a termékeket, amelyek súlya csökkent, ha az ára nem is változott.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?