Tűrhetetlennek tartják a kiszámíthatatlanságot – tüntettek a kolozsvári vendéglátósok is (VIDEÓ)

Országszerte tüntettek kedden a vendéglősök, mert a járványügyi intézkedések miatt kilátástalannak érzik a helyzetüket. Tiltakoztak a kolozsvári kávézók és éttermek dolgozóinak és tulajdonosainak egy része is, akik tűrhetetlennek tartják a kiszámíthatatlanságot. (VIDEÓ: Varró-Bodoczi Zoltán)

A kincses város vendéglői a legutóbbi hónapokban mindössze egy hetet tarthattak nyitva, hétfőtől újra be kellett zárniuk a járványadatok miatt. Ennek ellenére kevesen vettek részt a figyelemfelkeltő megmozduláson. Mostis Gergő, a kolozsvári Planetárium kávézó tulajdonosa úgy érzi, a keddi akció nagyon sok tanulsággal szolgált, mivel kiderült, hogy a kolozsvári vendéglátóiparnak nagyon gyenge az érdekképviselete, gyenge a hangja, ami nem jut el a döntéshozókig.A szerző felvétele

„A mai megmozdulás országosan egy félórás bezárást jelentett nap közben, amikor mindenki megállítja a tevékenységét, megállítja a kiszolgálást. Én azt érzem, hogy ezzel tulajdonképpen csak a vendéget büntetjük, aki szeretne egy kávét venni, úgyhogy kontraproduktívnak gondolom” – magyarázta a tulajdonos, hogy miért volt gyér a kolozsvári tiltakozás. Hozzátette: szerinte nincsen egy olyan szakszervezet, amelyik meg tudná fogalmazni, és határozottan ki tudna állni azokért a panaszokért, amiket a vendéglátóipar most elszenved. Mint fogalmazott, azt érzi, hogy „sokkal erősebb, sokkal hangosabb megnyilvánulásra lett volna szükség”, és akkor talán a vendégek is csatlakoztak volna.

Arról, hogy miként érintette a kávézót a múlt heti kinyitás, majd a hirtelen bezárás, Mostis Gergő elmondta: azt gondolták, hogy visszaállhatnak a normális menetrendre, még akkor is, ha csak a kapacitásuk 30 százalékkal működhettek. „A bevételünk körülbelül a háromszorosára ugrott azzal, hogy beltérben tudtunk kiszolgálni vendégeket. Ez az a minimum, ami a működési költségünket kitermelné, amikor a bérleti díjat, a munkatársaink fizetését és a technikai költségeinket ki tudnánk fizetni” – magyarázta.

Kérdésünkre, hogy szerinte a vendéglátóipar még meddig bírja, a tulajdonos azt nyilatkozta: ez megjósolhatatlan, mert „mindenki a saját tartalékából él”. Úgy vélte, hogy aki tartalékolt a nyáron, és számított rá, hogy a téli időszak nehéz lesz, az valószínűleg túl tudja élni ezt a nehéz időszakot. Szerinte az a vendéglős van kedvezőbb helyzetben, aki jó kapcsolatot ápol a főbérlővel, és el tudja halasztani a bérleti díj kifizetését, illetve jó kapcsolatot ápol a beszállítójával, és kérheti a számlakifizetések elhalasztását.

Úgy fogalmazott, hogy jómaga nem panaszkodhat, mivel a Planetárium teraszát „nagyon intenzíven” tudják fűteni, így 60 százalékos kihasználtsággal működik most is. Mostis Gergő nem borúlátó, de „tökéletesen egyetért” és nagyon empatizál a többiekkel.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

„Aki például éttermet vezet, és a múlt heti nyitáskor bevásárolt néhány napra, felfűtötte a konyháját, visszahívta az alkalmazottakat a kényszerszabadságról, az most eldobhatja vagy lefagyaszthatja a nyersanyagát, és vissza kell küldenie a munkatársait kényszerszabadságra. Nagyon nehéz és nagyon bürokratikus ez az állandó csiki-csuki és kiszámíthatatlanság, ami jellemzi a döntéshozók felelősségvállalását” – tette hozzá.  

Kapcsolódók

Kimaradt?