Több tízezer munkahely szűnt meg tavaly Romániában
Mintegy 65 ezer munkahely szűnt meg Romániában az elmúlt egy évben, ami a foglalkoztatottak számának 1,3 százalékát jelenti; az állások többsége a versenyszférában szűnt meg – derül ki a Consilium Policy Advisors Group (CPAG) csütörtökön ismertetett elemzéséből.
A munkanélküliek száma ugyanebben az időszakban mintegy 51 ezerrel, azaz 10 százalékkal emelkedett.

A szervezet becslése szerint a munkahelyek megszűnése évente legalább 2,5 milliárd lejes költségvetési kiesést okoz az elmaradó adó- és járulékbevételek, az alacsonyabb áfabevételek, valamint a munkanélküli-segéllyel járó többletkiadások miatt.
A CPAG szerint az egy éve bevezetett, a fogyasztást, a munkát és a tőkét egyaránt érintő adóügyi intézkedések jelentősen hozzájárultak a költségvetési hiány mérsékléséhez, „ennek gazdasági ára azonban jóval magasabb volt a szükségesnél”.
Az elemzés értelmében az adóbevételek többlete szinte teljes egészében az áfából származott, hiszen az elmúlt 12 hónapban az áfabevételek GDP-arányosan 0,8 százalékponttal nőttek, miközben az összes adóbevétel nettó növekedése a GDP 0,7 százalékpontjának felelt meg. Ugyanakkor a társadalombiztosítási járulékokból származó bevétel GDP-arányosan 11,1 százalékról 10,9 százalékra csökkent, a társasági és vagyonadókból származó bevételek pedig lényegében változatlanok maradtak.
Az elemzés szerint az elmúlt három negyedév átlagos gazdasági növekedése mínusz 0,5 százalék volt, az utóbbi három évben pedig évente mindössze egy százalékot tett ki, annak ellenére, hogy Románia jelentős uniós forrásokhoz jutott a helyreállítási alapból.
A CPAG arra figyelmeztetett, hogy az esetleges újabb adóemelések egyre kisebb bevételi többletet eredményeznének, ugyanakkor további gazdasági visszaesést és munkahelyek megszűnését idézhetik elő. A szervezet ezért az áfabehajtás javítását, a munkát terhelő adók csökkentését, a termelő beruházások támogatását és az állami folyó kiadások szerkezeti reformját javasolja.
CSAK SAJÁT