Tavaly a hazai bankok több mint 200 millió eurót fordítottak a digitalizációra

Tavaly a romániai bankok több mint 200 millió eurót fordítottak a digitalizációra - derült ki a bécsi székhelyű Finnoconsult banktanácsadói cég felméréséből, amelyet a Horváth csoport nemzetközi tanácsadó cég romániai leányvállalata ismertetett kedden.

A felmérés szerint a bankszámlák kizárólag online úton történő megnyitása az eddigi legmagasabb szintet érte el tavaly, így a hazai bankok 60 százaléka tette lehetővé ezt, míg 2019-ben ez az arány csak 25 százalék volt. Nemzetközi szinten a bankok 66 százaléka tette lehetővé a bankszámlák online megnyitását, míg ez az arány 2019-ben 55 százalék volt.    

Iulia Malioukis, a Horváth csoport romániai leányvállalatának képviselője szerint a koronavírus-járvány következtében világszerte dinamikusan nőtt a banki digitalizáció, de az olyan országokban, mint Románia ennek hatásai nyilvánvalóbbak voltak. Úgy vélte, hogy az ügyfelek is nyitottabbakká váltak a digitális eszközök használatára, a bankok pedig sokkal versenyképesebb és felhasználóbarát alkalmazásokat, felületeket dolgoztak ki, hogy virtuálisan léphessenek kapcsolatba ügyfeleikkel.    

Emlékeztetett, hogy 2019-ben a romániai bankok fele biztosított mobilalkalmazásokat ügyfeleiknek, 2020-ban viszont már valamennyi pénzintézet kifejlesztett ilyen alkalmazást.

(Címlapfotó: Adobe Stock)

Kapcsolódók

Kimaradt?