banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Bajba kerülhetnek a bankok: a válságnak kitett cégeknél van a hitelek 25 százaléka

30 milliárd lej értékű kölcsönt ingatlanfejlesztők, vendéglátóipari és feldolgozó ipari cégek kellene visszafizetniük. A legnagyobb hitelállományú megyék között három erdélyi van.

118,22 milliárd lej volt a cégek teljes hitelállománnya június végén a Román Nemzeti Bank (BNR) adatai szerint. Ez hozzávetőleg 2 százalékkal haladja meg a céges hitelek egy évvel korábbi összértékét. A lej alapú kölcsönök 67,13 milliárd lejt tettek ki, 51,09 milliárdnyit pedig különböző valutákban vettek fel a vállalatok. Az elmúlt 12 hónapban a lejben felvett hitelek aránya 0,5 százalékkal csökkent, a valuta alapúaké ellenben 5,6 százalékkal nőtt. 

A teljes hitelállomány 73,2 százalékát a főváros és annak vonzáskörzete, valamint kilenc megye adja. Bukarest és Ilfov 45 százalékot jelent, amiben semmi meglepő nincs, figyelembe véve, hogy a hazai nagyvállalatok legnagyobb része ott van bejegyezve, illetve ott található a központjuk. A fővárost három erdélyi megye, Brassó, Kolozs és Temes követi, ami szintén természetes, mivel ezek az ország legfejlettebb régiói.

A brassói vállalatok hitelállománya 5,83 milliárd lejt tesz ki, Kolozs esetében ez az összeg 5,56, Temesében 4,92 milliárd lej. A tíz, hitelfelvétel tekintetében leginkább aktív megye között még egy erdélyi van, Bihar, 2,69 milliárd lejjel. Egy év leforgása alatt a brassói vállalatok kölcsöneinek összértéke 6,7 százalékkal nőtt, míg Kolozs esetében 3,5 százalékkal csökkent. Temesben szintén nőtt a hitelállomány, 4,2 százalékkal, míg Biharban 1,2 százalékkal csökkent.

Tíz megye és a főváros vállalatai 86,55 milliárd lej értékben vettek fel kölcsönöket, a fennmaradó 31 megye pedig 31,67 milliárd lejen osztozik. Ez azt jelenti, hogy egy megyére átlagban hozzávetőleg 1 milliárd lej jut, ami Kolozs hitelállományának az ötödét sem éri el. Bukarest és vonzáskörzete, Brassó, Kolozs és Temes vállalatai 67,35 milliárd lejt vettek fel, a 118,22 milliárd 57 százalékát.

A vállalati kölcsönök értéke sokat elmond egy megye gazdasági fejlettségi szintjéről, másrészt a jelentős hitelállománnyal rendelkező cégek sebezhetőbbek egy gazdasági válság idején. A BNR adatai szerint a teljes hitelállománynak körülbelül a fele olyan gazdasági ágazatokban működő cégeknél van, amelyek nagyon megszenvedik az aktuális gazdasági krízist. A hitelek 10,1 százalékát ingatlanfejlesztésre adták a bankok, 7,6 százalékot a feldolgozóiparban működő vállalatok, 3,1 százalékot pedig vendéglátóipari és turisztikai cégek vettek fel.

Országos szinten 78 900 cég vett fel bankkölcsönt. Ezek túlnyomó többsége, 59 700, hitelvonallal rendelkezik. Ez egy előre jóváhagyott összegű hitelkeret, melyhez bármikor hozzá lehet férni, a lehívott összeget pedig a meghatározott futamidőn belül bármikor vissza lehet fizetni, egy összegben vagy részletekben. A hitelvonalakról lehívott kölcsönök összértéke 47,5 milliárd lej, háromnegyed részüknek a futamideje egy évnél rövidebb.

A meglévő hitelvonalakon még 25 milliárd lejnyi, le nem hívott összeg áll a cégek rendelkezésére. A BNR Pénzügyi Stabilitási Jelentése szerint további 11,7 milliárd lej értékű céges kölcsönt kell egy évnél rövidebb időn belül törleszteni. A jelentés felhívja a figyelmet, hogy a hitelvonalak nagyban hozzájárulnak egy cég fizetőképességének megőrzéséhez, ugyanakkor kedvezőtlen gazdasági konjunktúrában, amilyen a jelenlegi, veszélyesek lehetnek, nagyon megdobhatják az eladósodottsági szintet.

A BNR szakemberei szerint aggasztóan sok a magas eladósodottságú cég, a kölcsönök 42 százaléka olyan vállalatoknál van, melyeknek a hitelállománya meghaladja vagyonuk értékének 75 százalékát. 

Kapcsolódók

Kimaradt?