Az Erste Csoport nyeresége 59,9 százalékkal csökkent az első fél évben

Az Erste Csoport nettó eredménye az idei első fél évben 293,8 millió euróra csökkent az egy évvel korábbi 731,9 millió euróról - áll az Erste Csoport MTI-nek pénteken eljuttatott közleményében.

Az első fél évben a nettó kamatbevétel elsősorban Ausztriában, de kisebb mértékben Romániában is nőtt, így 2,9 százalékkal többet, összesen 2,39 milliárd eurót ért el. A nettó díj- és jutalékbevétel 2,4 százalékkal, 956,7 millió euróra esett vissza úgy, hogy a pénzforgalmi szolgáltatásból és hitelezési tevékenységből származó bevétel csökkenését részben ellensúlyozta az egyéb díj- és jutalékbevételek bővülése. A cégcsoport működési bevétele 3,4 százalékkal, 3,47 milliárd euróra csökkent.

A bankcsoport saját tőkéje - a kiegészítő alapvető tőkeinstrumentumok (AT1) nélkül számítva - 19 milliárd euróról 19,2 milliárd euróra nőtt, az elsődleges alapvető tőke (CET1, végleges) 16,3 milliárd euróról 16,4 milliárd euróra emelkedett. Az ügyfélbetétek állománya tovább nőtt - leginkább Csehországban és Ausztriában - így 5,1 százalékos emelkedéssel,  182,7 milliárd eurót tett ki. A hitel/betét ráta 89,6 százalékon állt az előző évi 92,2 százalék után.

A 2020-as évet a koronavírus-járvány határozza meg

Az Erste-közlemény szerint a 2020-as évet a koronavírus-járvány határozza meg az egész világon. A járvány terjedésének megfékezése érdekében bevezetett gazdasági és társadalmi korlátozások széles köre jelentős gazdasági felfordulást okozott. A makrogazdasági visszaesés a világ országai által változó mértékben bevezetett karanténjellegű intézkedések közvetlen következményének tekinthetők. 

A helyenként drámai mértékű negatív hatások tompítása érdekében minden állam jelentős mentőcsomagokat vezetett be, amelyek a hiteltörlesztési moratóriumtól kezdve a különféle garanciákon és áthidaló kölcsönökön át a rövidített munkarend bevezetéséig, az adófizetési kötelezettség elhalasztásáig és közvetlen segélyek juttatásáig terjedt. A jegybankok kamatot csökkentettek, példátlan mértékű likviditást öntöttek a piacra, emellett vállalati- és államkötvény-vásárlási programokat indítottak. A bankfelügyeleti szervek lazítottak a tőkekövetelményeken, emellett a pénzügyi beszámolási sztenderdek pragmatikus értelmezésére biztatták a piaci szereplőket az osztalékfizetés elhalasztása mellett.

Az Erste szerint ebben a környezetben a GDP határozott visszaesésére kell számítani, amelynek mértéke Ausztriában és Kelet-Közép-Európában 4-9 százalék között valószínűsíthető 2020-ban. Ezt azonban a várakozások szerint visszapattanás követi 2021-ben, ami azonban nem lesz lineáris, hiszen a járványügyi helyzet alakulásától és a bevezetett adminisztratív intézkedésektől függ majd. 

A működési bevétel csökkenése várható

A gazdasági tevékenység visszaesése miatt a működési bevétel csökkenése várható. A 2020. évi nettó kamatbevétel mérséklődik a Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szerbiában végrehajtott jelentős mértékű kamatcsökkentés mellett a hitelezés organikus növekedésének visszaesése, az állami garanciával támogatott tranzakciók állományának az alacsonyabb marzs felé történő elmozdulása, valamint hátrányos devizahatások nyomán.

A nettó díj- és jutalékbevétel alakulását a várakozások szerint negatívan befolyásolja a gyengébb gazdasági aktivitás. A kereskedési tevékenység nettó eredményének és piaci értéken nyilvántartott pénzügyi eszközök eredményének visszaesése már a koronavírus-járvány kitörése előtt is előre jelezhető volt a 2019-ben jelentkező magas értékeltségi szintek miatt. Az Erste szerint a működési kiadások várhatóan javulnak éves összevetésben az utazási költségek csökkenése, a nagyobb fokú hatékonyság miatt elért megtakarítások, valamint pozitív devizahatások nyomán.

2020-ban a nyereség leginkább a kockázati költségek felől kerül nyomás alá. A teljes évet tekintve a kockázati céltartalék mértéke várhatóan az átlagos bruttó ügyfélhitelekhez viszonyítva 65-80 bázisponton alakul majd. Az Erste Csoport igazgatósága annyi kockázati költséget igyekszik "megelőlegezni" 2020-ban, amennyi csak igazoltnak tűnik a makrogazdasági tényadatok és előrejelzések, a vállalati besorolások alakulása, valamint a lakossági ügyfélportfólió értékelése alapján. 

A goodwillt érintő leírások hiánya miatt az egyéb működési eredmény várhatóan javulni fog idén 2019-hez viszonyítva, hiszen tavaly jelentős egyszeri hatások jelentkeztek itt. Az adóráta minden valószínűség szerint emelkedni fog, mivel az alacsony adóteherrel rendelkező országokban a nyereségesség visszaesése várható. Összességében 2020-ban a nettó nyereség jelentős mértékű mérséklődésére kell számítani - áll az Erste közleményében.

Kapcsolódók

Kimaradt?