Romániai kőolajfinomítót vásárolna a MOL

A bukaresti kormánynak, állítólag nem tetszik, hogy a MOL terjeszkedni szeretne Romániában.

Megvásárolná a Lukoil egyes aktívumait a MOL, írja meg nem nevezett piaci forrásokra hivatkozva az economedia.ro. A gazdasági portál értesülései szerint a többségi állami magyar tulajdonban levő kőolajipari vállalatot főleg a Lukoil ploiești-i kőolajfinomítója és a fekete-tengeri Trident gázmező érdekli.Fotó: Facebook/MOL

Ez utóbbinak a készleteit 30 milliárd köbméterre becsülik. A koncesszió a Lukoil és a Romgaz tulajdonában van, az állami gázipari vállalat 12 százalékos tulajdonrésszel rendelkezik. Amennyiben a Lukoil úgy dönt, hogy lemond a koncesszióról, a Romgaznak elővásárlási joga van.

A MOL Románia vezetősége nem erősítette meg, de nem is cáfolta az értesüléseket. „A MOL Románia sok lehetőséget kínáló időszakban van, a célunk pedig az, hogy olyan fejlődési kezdeményezésekbe fektessünk be, melyek az ügyfeleink érdekeit szolgálják. Folyamatosan térképezzük fel a fejlődési lehetőségeket” – olvasható a vállalat közleményében.

Az economedia.ro értesülései szerint a bukaresti kormány informális úton közölte a MOL-lal, hogy „határozottan nem támogatja” a felvásárlási tervet. Korábban a Román Nemzeti Bank (BNR) megakadályozta, hogy az OTP megvásárolja a Banca Românescă nevű pénzintézetet.

Az utóbbi másfél évben több olyan információ látott napvilágot, hogy az orosz Lukoil kivonulna Romániából.   

 

Kapcsolódók

Kimaradt?