Recesszióban zárta a tavalyi évet a brit gazdaság

Technikai recesszióba került tavaly a brit gazdaság, mivel 2023 harmadik és negyedik negyedévében egyaránt csökkent a hazai össztermék (GDP), írja az MTI. Elemzői előrejelzések szerint ugyanakkor az idén már növekedés várható a brit gazdaságban.

A brit statisztikai hivatal (ONS) csütörtökön ismertetett első becslése szerint a decemberrel zárult három hónapban 0,3 százalékkal visszaesett a GDP-érték az előző negyedévhez képest. A tavalyi harmadik negyedéven 0,1 százalékos GDP-visszaesést mértek Nagy-Britanniában, az EU-n kívüli legnagyobb európai gazdaságban.Fotó: Pixabay

A brit gazdaság így technikai recesszióban zárta a múlt évet, a konszenzusos meghatározás szerint ugyanis recesszió akkor alakul ki, ha két egymást követő negyedévben csökken a hazai össztermék. Az ONS becslése szerint 2023 egészében is mindössze 0,1 százalékkal nőtt a brit gazdaság teljesítménye a 2022-ben elért 4,3 százalékos éves növekedés után.

A statisztikai hivatal hangsúlyozza, hogy - a koronavírus-járvány 2020-as gazdasági hatásait nem számolva - a tavalyi egész évi növekedés volt a leglassabb a 2009-es globális pénzügyi válság óta.

A csütörtöki beszámoló szerint a tavalyi negyedik negyedévben a brit gazdaság mindhárom fő szektorának aktivitása visszaesett: a hazai össztermék 80 százalékát előállító szolgáltatások teljesítménye 0,2 százalékkal, a termelőágazatoké 1 százalékkal, az építőiparé 1,3 százalékkal csökkent a harmadik negyedévhez képest.

Elemzői előrejelzések szerint ugyanakkor az idén már növekedés várható a brit gazdaságban.

 

Kapcsolódók

Kimaradt?