Évi 100 milliárd font veszteséget okoz Nagy-Britanniának a brexit

Nem csoda, hogy a Nemzetközi Valutaalap kizárólag az Egyesült Királyságnak jósol tartós recessziót az idei évre a legfejlettebb demokratikus berendezkedésű államokat tömörítő G7 csoportból.

A GDP 4 százalékával kevesebb külföldi beruházás érkezik Nagy-Britanniába a brexit miatt – számolta ki két közgazdász a Bloomberg csapatában. „Nagy kárt okozott magának Nagy-Britannia azzal, hogy 2016-ban megszavazta a brexitet? Az első tapasztalatok azt mutatják, hogy igen” – idézi Ana Andradét és Dan Hansont a hvg.hu. Miért? „Mert a nagy közös piacból való kiszakadás kínos következményei előbb mutatkoztak meg és súlyosabbak voltak, mint ahogy arra számítottunk” – válaszolja a két közgazdász.Fotó: Agerpres/EPA

Rishi Sunak brit kormányfő még legutóbb is „nagy lehetőségnek” nevezte a brexitet, de a számok cáfolják a kincstári optimizmust. Akkor mégis mire alapozta derűlátását Rishi Sunak hétfő esti nyilatkozatában? „Mi csináltuk meg először az általános oltási kampányt a koronavírus ellen, és több mint 70 állammal kötöttünk kereskedelmi egyezményt.”

A számok viszont azt mutatják, hogy a külföldi befektetők egyre inkább ejtik Nagy-Britanniát, mert nem bíznak abban, hogy egyedül jobban boldogul. A külföldi beruházások aránya a GDP-hez viszonyítva 9 százalék, míg az Európai Unióban 13 százalék. A külföldi beruházások terén Nagy--Britannia elmarad a többi G7 államtól is. A számítások szerint mintegy évi 100 milliárd fontos a veszteség.

A másik nagy probléma a munkaerőhiány. Ebben is ludas a brexit, amely sok uniós munkavállaló távozását idézte elő. „A munkaerőhiány inflációerősítő tényező, és csökkenti a gazdaság növekedésének esélyeit” – magyarázza a két közgazdász a Bloombergnél, miután egész éves recessziót jósolnak Nagy-Britanniának – írja a brüsszeli Politico. A G7 államok közül egyedül Nagy-Britanniában ilyen gyenge az előrejelzés, másutt megúszhatónak látszik a tartós recesszió.

Kapcsolódók

Kimaradt?