FRISSÍTVE: Pénteken indul a háztartási gépek roncsprogramjának második felvonása

Péntektől kezdődően egy héten át feliratkozhatnak a háztartási gépek roncsprogramjának újabb kiadására azok, akiknek még nincs felhasználói azonosítójuk – jelentette be csütörtökön a Facebook-oldalán Tánczos Barna.

„Pénteken, november 19-én útjára indítjuk a háztartási gépek roncsprogramjának második fordulóját. A regisztráció holnap 10 órától kezdődik a https://electrocasnice.afm.ro oldalon. A program 2021-es költségvetése 75 millió lej, az eddigi három szakaszban 198 838 utalványt generáltak az állampolgárok, amiből 109 748-at (55,19%) használtak fel 40 967 600 lej értékben. A megmaradt összeg 34 millió lej, amelyet most egy újabb forduló keretében ismét a lakosság rendelkezésére bocsátunk" - közölte a szakminiszter.

„A program első fordulójában szerzett tapasztalatok és a visszajelzések alapján megtettük a szükséges változtatásokat, hogy így még inkább fel tudjuk karolni azokat az embereket, akik felismerik az energiatakarékosság fontosságát, és hajlandóak lecserélni a régi, sokat fogyasztó háztartási gépeiket újabbakra, energiatakarékosabbakra. Mindenkit arra biztatok, hogy éljen a lehetőséggel, és még karácsony előtt tegye energiahatékonyabbá a háztartását, amiben a Környezetvédelmi Minisztérium és a Környezetvédelmi Alap ezzel a programmal nyújt egy kis segítséget” – jelentette be Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter.

A háztartási gépek roncsprogramjának újabb fordulója az elsőhöz hasonlóan 4 szakaszban zajlik.

November 19-én, pénteken 10 órától kezdődik a programra való jelentkezés, és 7 nap áll a magánszemélyek rendelkezésére, hogy regisztráljanak a Környezetvédelmi Alap honlapján külön ennek a programnak létrehozott platformon.

„Amennyiben a háztartási gépek roncsprogramjának tavaszi fordulójában valaki már regisztrált az oldalra és most ismét szeretne utalványt igényelni vagy nem használta el az utalványát, nem szükséges újból regisztrálnia, de érdemes időben ellenőrizni, hogy az ímélcímével és jelszavával be tud-e lépni a felületre, mert ha nem, akkor követni kell a jelszóemlékeztetésre irányuló utasításokat. Azonban nem igényelhet másodjára ugyanazon termékre utalványt, amennyiben korábban már beváltotta azt” – tájékoztatott Fülöp Lóránd Árpád, a Környezetvédelmi Alap elnöke.

A regisztrációs időszak november 25-én, csütörtökön 23.59-kor zárul, utána következnek a háztartási gépek kategóriánkénti utalványigénylésének szakaszai, amelyek 7 napig vagy az adott kategória költségvetésének kimerüléséig tartanak.

Az I. szakaszban (november 26, 10 óra – december 2, 23.59 között) mosógépekre, mosogatógépekre, hűtőszekrényekre, hűtőládákra, fagyasztókra lehet utalványt igényelni.
A II. szakaszban (december 3, 10 óra – december 9, 23.59 között) az új televízióra, laptopra, táblagépre vágyók foglalhatnak le értékjegyeket.
A III. szakasz során (december 10, 10 óra – december 16, 23.59 között) pedig új légkondicionáló berendezések, ruhaszárító gépek és porszívók beszerzésére lehet kedvezményes vásárlására feljogosító kódot kérni.

A program keretében beszerezhető háztartási gépek energiaosztályra irányuló előírása és az utalványok értéke:

  • 400 lej a legalább C-s energiaosztályú mosógépek/mosó-szárítógépek vásárlására;
  •  400 lej a legalább D-s energiaosztályú mosogatógépek vásárlására;
  • 400 lej a legalább A++ besorolású, akár mozgatható légkondicionáló berendezések vásárlására;
  • 400 lej a legalább E-s energiaosztályú hűtőszekrények, hűtőládák, fagyasztók vásárlására;
  • 400 lej a legalább G-s energiaosztályú televíziók vásárlására;
  • 400 lej legalább AA++ besorolású ruhaszárító gépek vásárlására;
  • 200 lej az évi 43 kWh-nál kisebb fogyasztású porszívókra;
  • 500 lej laptopokra;
  • 300 lej táblagépekre.

A laptopokra és táblagépekre beváltható utalványokért cserébe régi számítógépet vagy a programban szereplő más háztartási gépet is le lehet adni. Régi laptopot és táblagépet nem fogadnak el.

A mosogatógépek és a ruhaszárító gépek megvásárlására fordítható értékjegyekért cserébe is a programban szereplő bármilyen régi háztartási gépet le lehet adni.

Újdonság a háztartási gépek roncsprogramjának tavaszi, első fordulójához képest, hogy ezúttal két energiaosztállyal bővítették a megvásárolható televíziók körét, így akár G és F besorolású új tévékészülékek beszerzésére is lehet utalványt igényelni.

Ugyanakkor a program új fordulójának szabályzatában az is nyomatékosítva van, hogy az értékjegyek névreszólóak és nem átruházhatóak.

Az utalványoknak 15 napos lejárati idejük van attól a pillanattól kezdve, hogy a Környezetvédelmi Alap érvényesíti azokat. Ennyi idő áll a kedvezményezettek rendelkezésére, hogy a programban részt vevő üzletekből megvegyék az új háztartási gépeket.

Kapcsolódók

Kimaradt?