A Kárpát-medencében a valaha egységesen magyartarka néven ismert szarvasmarhafajtát ma már osztrák-, magyar- és román- és persze pirostarkaként is emlegetik, pedig gyökerei közösek, és a fajta eredete, genetikai alapja egyértelműen a Kárpát-medencéhez köthető. Egykor ez volt Székelyföld és a magyar Alföld meghatározó szarvasmarhája is – tejéért, húsáért és igavonó erejéért egyaránt tartották és szerették.

Kovács-Mesterházy Zoltán, a magyarországi Magyartarka Tenyésztők Egyesületének ügyvezető igazgatója szerint a fajta igazi értéke a sokoldalúság: egyszerre képes kiváló tejet és minőségi húst adni, miközben jól alkalmazkodik a helyi adottságokhoz.

„Klasszikusan kettős hasznosítású marhafajta: tej- és hústermelésre egyaránt alkalmas. Tenyésztésében olyan alapelveket követnek, amelyekkel megőrizik az elődök munkáját, ugyanakkor a fajtát a mai igényekhez is fejlesztik, nemcsak múltunk öröksége, hanem jövőnk egyik lehetősége is” – hívta fel a figyelmet a szakember.

Rámutatott: már száz évvel ezelőtt is megfigyelhető volt, hogy a különböző régiókban más-más irányba hasznosították a fajtát. Volt, ahol inkább a tejtermelés dominált, máshol a hústermelés. Ez mindig a helyi adottságoktól és a piaci lehetőségektől függött. Ugyanakkor a fajta hagyományosan igás állatként is használható volt, és fontos szerepet játszott a trágyatermelésben, hiszen a trágya a talajélet egyik alapja, és a korabeli gazdálkodásban legalább olyan értékes termék volt, mint maga a tej vagy a hús.

A tenyésztés során különböző irányzatok jelentek meg, egyesek a hagyományos, konzervatív génmegőrzésre helyezték a hangsúlyt, míg mások a piaci igényekhez igazodó fejlesztésre.

„Mi, a Magyartarka Tenyésztők Egyesületénél azt valljuk, hogy a génmegőrzés és a fajtafejlesztés nem zárja ki egymást. A cél az, hogy a fajtát úgy tartsuk fenn, hogy közben piacképes, gazdaságosan tartható állat maradjon. A genetikai értékek megőrzése nem öncélú: a tenyésztés lényege, hogy a rendelkezésre álló örökletes tulajdonságokat a változó gazdasági és környezeti elvárásokhoz igazítsuk” – fogalmazott Kovács-Mesterházy Zoltán.

Néhai dr. Bodó Imre professzort – nevéhez fűződik a híres magyar szürkemarha megmentése –, a génmegőrzés egyik legelismertebb szaktekintélyét idézte, aki úgy vélte, a magyar szürkemarha esetében elkövették azt a hibát, hogy miközben megőrizték az ősi típusokat, nem indult el párhuzamosan egy húsirányú tenyésztés is. Amennyiben az elmúlt évtizedekben ezt a vonalat is következetesen fejlesztették volna, ma a magyar szürke mellett létezhetne egy olyan változat is, amely a nemzetközi piacon is versenyképes húsmarhaként állná meg a helyét.

„A pirostarkánál nem szeretnénk ezt a hibát elkövetni. Ezért a kettős hasznosítású és a húsirányú tenyésztési irány párhuzamosan működik. A cél, hogy a fajta továbbra is sokoldalúan használható maradjon – tejtermelésben és hústermelésben egyaránt” – nyomatékosította a szakember.

Megtudtuk: a hetvenes évek szakosítási hulláma azonban szinte teljesen „megtörte” a fajtát. A holstein-fríz térnyerése sok helyen teljesen kiszorította a magyartarkát. „Ez volt a magyartarka tenyésztés Trianonja” –fogalmazott. „Mi, magyarok gyakran hajlamosak vagyunk »külföldi mintákat majmolni«, ahelyett, hogy a saját értékeinket hasznosítanánk. Egy anekdota is jól példázza ezt: a múlt század elején egy magyar arisztokrata Angliából hozatta az automobilt. Amikor a hazai kocsigyáros ezt szóvá tette, az volt a válasz: »Mert idehaza nem tudnak jó kocsit készíteni.« A gyáros ekkor engedélyt kérve szétszedte a járművet, amelynek belső részén ott állt a felirat: „Kölber testvérek kocsigyára, Budapest”.

Ez jól mutatja, hogy sokszor nem ismerjük fel saját értékeinket, pedig a tudás és a minőség megvan bennünk, csak hinnünk kell benne – figyelmeztetett Kovács-Mesterházy.

A helyzet azonban mára változni látszik: újraindult a húsirányú tenyésztési program, amely kézzelfogható eredményeket hozott. A magyartarka ma már versenyképes a limousin, charolais, angus és Blonde d’Aquitaine fajtákkal is. Nem véletlenül. A magyar tarka versenyképes, világviszonylatban is, főleg itt, a Kárpát-medencében, mert nagyon fontos a röghatás, hisz minden fajta, ahol kinemesítették, ott tudja a legjobbat kiadni magából, azért, mert azokhoz a klimatikus és talajviszonyokhoz adaptálódott, amin azt az állatot kinemesítették.

Így a magyartarka egyik legnagyobb erénye, hogy kiválóan alkalmazkodik a Kárpát-medence változatos természeti adottságaihoz. Igazi „hazai fajta”: az Őrség zöld legelőin, az Alföld szárazabb, szikes területein és a székelyföldi hegyek között egyaránt megbízhatóan teljesít – mutatott rá Kovács-Mesterházy.