Nem tudja behajtani az adóhatóság az állammal szembeni tartozásokat

Hiába zárolták az adósok számláit, a teljes adósságállománynak kevesebb, mint 15 százalékát vasalták csak be.  

Három év alatt 51 milliárd lej, az állammal szembeni adósság behajtása céljából zárolt bankszámlákat az adóhatóság (ANAF), írja az economedia.ro. Az intézkedés nem bizonyult túl hatékonynak, 2021 és 2023 között csupán 7 milliárd lejt sikerült behajtani, ismerte el Marcel Boloș pénzügyminiszter.Fotó: Facebook/ANAF

Ennek az volt az oka, hogy az érintettek elég könnyen ki tudták játszani az adóhatóságot úgy, hogy nem végezetek átutalásokat. „A zárolás automatikusan történik, a behajtás hatásfoka azonban nagyon alacsony, mivel az adósok készpénzt használnak a tranzakciókhoz” – nyilatkozta a pénzügyi tárca vezetője.

Emiatt a készpénzes kifizetések küszöbértékének csökkentésére készül a Pénzügyminisztérium, mely már el is készítette az erre vonatkozó jogszabály tervezetét. Ebben más intézkedések is szerepelnek: az adósságok részletekben történő kifizetésének a kiterjesztése és az adósoktól lefoglalt javak elárverezésének az egyszerűsítése.  

„Egyes túlságosan megengedő szabályok miatt azok, akik ki akarják cselezni az államot, jelentős veszteségeket okoztak az állami költségvetésnek. Ezt a pénzt a nagy közszolgáltatások, a kórházak, az iskolák, az infrastruktúra finanszírozására fordíthatnánk” – nyilatkozta Marcel Boloș. Hozzátette, hogy a javasolt intézkedésekről azt követően döntöttek, hogy konzultáltak a versenyszféra képviselőivel.

Kapcsolódók

Kimaradt?