Napok óta ismét emelkedik a gáz ára Európában

Napok óta megint felfelé száguld a földgáz ára Európában, az egy évvel ezelőttihez képest már nagyjából négy-ötszörösére emelkedett a tőzsdei ár, és senki nem tudja megmondani, hogy mit hoznak az őszi, illetve téli hónapok, írja a hirado.hu portál.

Egész Németország keresi az alternatív fűtési rendszereket, az olcsó orosz olaj és gáz korszakának ugyanis úgy látszik, vége.

A szövetségi kormány egyre-másra jelenti be a takarékossági intézkedéseket. Ezek szerint lekapcsolják a középületek díszkivilágítását, alacsonyabb hőmérsékletre fűtik csak fel az állami és önkormányzati kézben levő épületeket, sőt a bérlemények tulajdonosainak is meghatározták, hogy milyen meleg lehet a kiadott ingatlanokban, de így is lehet, hogy kevés lesz a gáz. A német kormány sürgősen igyekszik pótolni a hiányt.

Illusztráció: Fotó: Máramaros Megyei Tanács

Annak a gázinfrastruktúrának, amely Németországot Oroszországgal csővezetéken köti össze, nincs alternatívája, de vannak jelentős német cégek, amelyek a világpiacról tudnak gáz beszerezni, és már húsz országgal kötöttek szerződéseket – jelezte Robert Habeck alkancellár, miután Németország leszerződött két úszó LNG-terminál működtetésére. A hajók már idén ősszel rendelkezésre állnak Wilhelmshafen és Brunsüttel kikötőjében, hogy az érkező cseppfolyósított gázt betáplálják a német hálózatba – tette hozzá Robert Habeck.

Már nem is Oroszországból érkezik a legtöbb gáz Németországba. Mivel az Északi Áramlat kapacitásának csak ötödén működik, mostanra Norvégia lett Németország első számú gázszállítója.

Olaf Scholz kancellár további norvég szállításokról tárgyalt Oslóban. Jonas Gahr norvég miniszterelnök elmondta, tárgyaltak a norvég partoknál működő kitermelő vállalatokkal, hogy amennyire biztonságosan lehetséges, növeljék a kitermelt gázmennyiséget. Egy év kihagyás után újraindították Norvégia legészakibb részén is a kitermelést és a cseppfolyósítást.

A német gáztárolók jelenleg hetvenöt százalékos töltöttségen állnak, de csupán a betárolt gázzal nem tudja Németország sem biztosítani a téli gázellátást, így egyáltalán nem mindegy, hogyan alakul a gáz ára. Az ezer köbméterenkénti 2500 dolláros ár már most is rekordmagas. Az európai elemzők télre ugyan kisebb visszaesést várnak, a Gazprom azonban jelezte, nem lehetetlen, hogy az ár elérheti a négyezer dollárt is.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?