Megdézsmálták a silókukoricát a medvék, a hargitai gazdák kártérítés kérnek

Jelentős károkat okoznak a medvék a Hargita megyei gazdáknak, a megyei mezőgazdasági igazgatóság vezetője szerint eddig már több mint háromszáz olyan esetet jelentettek, amikor a vadállatok megdézsmálták a silókukoricát.

Illusztráció | Fotó: Borsi Balázs

Romfeld Zsolt, a hivatal igazgatója az Agerpresnek rámutatott arra, hogy a medvék kedvelik ezt a takarmányt, mert amellett, hogy tápláló, könnyen elérhető a számukra és még védett környezetben is vannak a kukoricásban. A termelők gyakorta csak a drónfelvételek alapján értesülnek a kárról, ugyanakkor idén jóval több kártérítési igénylést nyújtottak be a polgármesteri hivatalokhoz, mint korábban. „Hargita megyében több mint háromszáz esetet jelentettek. Az önkormányzatok iktatják a kérvényt, összehívják a szakbizottságot, amelyik felméri a kárt. A területek nem nagyok, de sok az igénylés, azok felmérése pedig ugyanannyi munkát vesz igénybe, mintha nagyobb felületről lenne szó” – magyarázta. Hozzátette: ezúttal nem a károk mértéke nőtt, hanem az igényléseké.

Romfeld kiemelte, hogy a medvék okozta károk nehézséget okoznak a gazdáknak, mivel azok rendszerint előzetes kiszámolták, hogy mennyi takarmányra van szükségük állataik etetéséhez, most viszont kénytelenek más forrásból pótolni a kiesett mennyiséget.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?