Magyar cég építene hatalmas napelemparkot a Bánságban

Romániai céggel kötött együttműködési megállapodást a Budapesti Értéktőzsdén tavaly decemberben debütált Astrasun Solar, közölte a tőzsde honlapján a naperőműveket fejlesztő és üzemeltető magyar társaság.

A Green Energy Orțișoara kft.-vel megkötött együttműködés keretében a felek a romániai Temes megyében terveznek kialakítani egy napelemparkot egy 900 hektáros területen. A beruházás tervezett színhelye Orczyfalva községben található.  Fotó: astrasun.hu

A fejlesztési projektet egy vagy több később megalapítandó közös tulajdonú projekttársaságon keresztül kívánják megvalósítani, melyekben az Astrasun 80 százalékos, a Green Energy pedig 20 százalékos tulajdonrésszel rendelkezik majd. Az Astrasun egy 1998-ban alapított vállalat, mely napenergiát hasznosító termelési kapacitások létrehozása mellett kutatással és fejlesztéssel is foglalkozik. A Green Energy egy kifejezetten erre a beruházásra tavaly létrehozott cég.   

A beruházás célja, hogy a területen – a műszaki, üzleti, finanszírozási és jogi lehetőségeik függvényében – minél nagyobb naperőművi kapacitást fejlesszenek. A létrehozható kapacitás mérete a tervezési folyamat során lesz majd megállapítható, a projekt kivitelezésének finanszírozása pedig a rendelkezésre álló pénzpiaci, tőkepiaci és támogatási forrásoktól fog függeni. Erre figyelemmel az előzőekben felsorolt körülményeket – elsősorban a lehetséges finanszírozási mixet – a felek a következő időszakban aktívan megvizsgálják, és ezt követően határoznak majd arról, hogy a területen milyen ütemezésben milyen kapacitású napelempark-fejlesztést fognak megvalósítani.

A cég tájékoztatása szerint a terület használatára feljogosító bérleti szerződéssel kapcsolatos tárgyalások még nem zárultak le. A tervezetthez hasonló napelempark-fejlesztés jellemzően egy év projekt-előkészítést, majd ezt követően két-három éves kivitelezést igényel. 

A két együttműködő vállalat a fenti tényezők függvényében hoz majd döntést arról is, hogy a fejlesztésre kerülő projektet (részben vagy egészben) értékesíteni fogják-e, vagy azt tartósan kívánják üzemeltetni.

Kapcsolódók

Kimaradt?