Duplájára nőtt a romániai cégek termelékenysége 2008-hoz képest

A versenyszférában dolgozók száma ellenben félmilliónál is többel csökkent a vizsgált időszakban.

Megközelítette a 2000 milliárd lejt a hazai cégek teljes árbevétele 2021-ben, derül ki a Ziarul Financiar gazdasági napilapnak az Országos Cégnyilvántartó (ONRC) adatain alapuló számításaiból. Az éves mérleget május 31-ig leadó gazdasági társaságok árbevétele 1991 milliárd lej, a versenyszféra teljes forgalma ennél valamivel nagyobb.Egyre hatékonyabban dolgozunk | Fotó: Agerpres

Ez közel duplája a 2008-as, 1082 milliárd lejes értéknek. Valós értékben a növekedés kisebb, mivel az infláció is hozzájárult a bevételek gyarapodásához.

A vizsgált időszakban három olyan év volt, amikor a magánszektor teljesítménye csökkent. 2009-ben 1016 milliárd lejre esett vissza az árbevétel, s 2010-ben sem érte el a 2008-as szintet. 2013-ban az előző évi 1131 milliárd lejről 1126 milliárdra csökkent a cégek árbevétele, 2020-ban pedig 1715 milliárdra a 2019-es 1764 milliárdról. Tavaly kifejezetten látványos, 16 százalékos volt a növekedés.     

A munkavállalók száma ellenben jelenleg lényegesen kisebb, mint 2008-ban volt. Az előző világgazdasági válság kitörésének évében 4,621 millióan dolgoztak a hazai cégeknél, míg a múlt év végén 4 milliónál is kevesebben, pontosabban 3,978 millióan. Ez 14 százalékos csökkenést jelent.

Az elmúlt 14 évben háromszor esett vissza látványosan a magánszektorban dolgozók száma. Első alkalommal 2009-ben, 4,081 millióra, ami éves szinten hatalmas, 12 százalékos csökkenést jelent. A következő sokk 2011-ben következett be, a harmadik pedig a koronavírus-járvány első évében. 2020-ban 4,315 millióról 4,132 millióra esett vissza a cégek alkalmazottainak a száma.

Mindez ugyanakkor azt is jelenti, hogy a szóba forgó időszakban sokat javult a termelékenység Romániában. 2008-ban 4,6 millió munkavállaló termelt meg 1082 milliárd lejt, tavaly pedig 4 milliónál kevesebb 1991 milliárdot.

Kapcsolódók

Kimaradt?