Korlátozná a kiskereskedelmi láncok saját márkás termékeit a mezőgazdasági miniszter

A kiskereskedelmi láncok saját márkás termékeinek arányát legfeljebb 20 százalékban korlátozná, azonos termékkategórián belül pedig egységes árrést vezetne be Florin Barbu mezőgazdasági miniszter – tájékoztatott kedden a mezőgazdasági minisztérium.

A tárcavezető a Mezőgazdasági és Halászati Tanács (AgriFish) brüsszeli ülésén ismertette javaslatait. A minisztérium közleménye szerint Barbu üdvözölte a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv felülvizsgálatát, ugyanakkor közölte: továbbra is vannak olyan gyakorlatok – például a visszaszámlázás, a kikényszerített árengedmények, illetve a polchoz jutás korlátozása és a saját márkák túlzott térnyerése –, amelyek hátrányosan érintik a termelők jövedelmét, számolt be az Agerpres.

Korlátozná a kiskereskedelmi láncok saját márkás termékeit a mezőgazdasági miniszter | Fotó.: Agerpres/EPA

A miniszter négy intézkedést javasolt a tisztességtelen gyakorlatok visszaszorítására: a saját márkás termékek arányának 20 százalékra való korlátozását, azonos termékkategórián belül egységes vagy hasonló árrés alkalmazását, a visszaszámlázások és kikényszerített árengedmények megszüntetését, valamint a diszkontok egyértelmű szabályozását az önköltség alatti értékesítés megelőzése érdekében.

Florin Barbu hangsúlyozta, hogy a cél a hozzáadott érték igazságosabb elosztása az agrár-élelmiszerláncban, az uniós belső piac szabályainak tiszteletben tartásával. Szerinte a helyi termelők piacra jutásának biztosítása az élelmezésbiztonság és az uniós gazdasági sokszínűség szempontjából is kiemelt jelentőségű.

Dráguláshoz vezethet?

Az AUR szerint ez az ő ötletük volt, de a gazdasági miniszter a Digi24-nek azt mondta, hogy nem az ellenzéki párt projektjét koppintotta le, hanem a gyártók érdekeit szolgáló intézkedéseket javasolt. „Látjuk, hogy egy saját márkájú tej literje 5 lej, míg a román márkájú 10 lej. Ez azt jelenti, hogy a román márka árrése nagyobb. (…)  Én azt kértem, hogy egységes legyen az árrés. (…) A kiskereskedelmi láncokban a román márkák kell maradjanak, nem a saját márka” – nyilatkozta Florin Barbu.

A kereskedők viszont figyelmeztetnek, hogy a korlátozás nem csak túlzott beavatkozást jelentene a szabadpiacba, hanem dráguláshoz vezethet. Az intézkedés elsősorban az olcsóbb termékeket vásárló fogyasztókat és azokat a kistermelőket érinti, akik az áruházláncok saját márkái alatt kerülnek be az üzletekbe – számolt be a tévécsatorna.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?