Befékezett októberben a kiskereskedelem
A nyers adatok szerint októberben 4,6 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom Romániában éves összevetésben – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Október már a harmadik egymást követő hónap, amikor csökken a kiskereskedelmi árbevétel. A lakossági fogyasztás augusztusban állt leszálló pályára, azt követően, hogy a kormány 2 százalékponttal növelte az áfakulcsot és az élelmiszerek áfáját. A kiskereskedők bevételei annak ellenére csökkentek 4,6 százalékkal, hogy a fogyasztói árak átlagban 9,76 százalékkal emelkedtek. Ez az áruforgalom mennyiségének a brutális visszaesését mutatja.
A naptárhatással kiigazított adatok a kiskereskedelmi árbevétel 4 százalékos csökkenését mutatják.
A nyers adatok szerint az élelmiszerek, italok és dohányáru forgalmazásából származó árbevétel 6,9 százalékkal volt kisebb, mint 2024 októberében, a nem élelmiszer jellegű termékek esetében 3,2 százalékos, az üzemanyagok tekintetében pedig 4 százalékos csökkenés következett be.
A naptárhatástól megtisztított adatok azt mutatják, hogy az élelmiszerek, illetve a nem élelmiszer jellegű termékek kiskereskedelmi forgalma 6,9, illetve 2,2 százalékkal csökkent, míg az üzemanyagoké 3,4 százalékkal nőtt.
Szeptemberhez képest a nyers adatok szerint októberben 0,6 százalékkal, a naptárhatástól és szezonalitástól megtisztított adatok szerint pedig 1,1 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi árbevétel Romániában.
Az év első tíz hónapjában a kiskereskedelmi forgalom a nyers adatok szerint 1 százalékkal, a naptárhatástól megtisztított adatok szerint pedig 1,5 százalékkal bővült 2024 azonos időszakához viszonyítva.
Az élelmiszerek forgalmazásából származó árbevétel a nyers adatok szerint 2,4 százalékkal, a naptárhatástól megtisztított adatok szerint pedig 1,8 százalékkal csökkent. A nem élelmiszer jellegű termékek kiskereskedelmi forgalma a nyers adatok szerint 3,2 százalékkal, a naptárhatástól megtisztított adatok szerint pedig 4,2 százalékkal nőtt, míg az üzemanyagok tekintetében a növekedés 1,9, illetve 3 százalék volt.
CSAK SAJÁT