Költségvetés: körvonalazódik az állam „karcsúsítása” – egyeztetnek a nyugdíj-kiegészítésről

Az állam karcsúsítása és jelentős beruházások szerepelnek a 2025-ös költségvetésben, szögezte le Tánczos Barna. A pénzügyminiszter szerdán Marcel Ciolacu kormányfővel egyeztet a költségvetésről. Források szerint a találkozó napirendjén a nyugdíjasoknak nyújtandó egyszeri nyugdíj-kiegészítés is szerepel.

Tánczos Barna kedden mutatta be a koalícióban az idei költségvetés tervezetét, amelyet a kormányzati partnerekkel kell elfogadjanak.

„Az államnak elsősorban a saját kiadásait kell csökkentenie. Ennek megfelelően az Elnöki Hivatal költségvetése 10 százalékkal, a szenátusé 5 százalékkal, a képviselőházé pedig 9 százalékkal csökken” – közölte Facebook oldalán az RMDSZ pénzügyminisztere.Tánczos Barna  bemutatta be a koalícióban az idei költségvetés tervezetét | Korábbi fotó: Tánczos Barna Facebook oldalaHozzátette, a „jövőbe fektetnek”: javítják az infrastruktúrát és a közszolgáltatásokat.

A Tanügyminisztérium költségvetése 10%-kal növekszik, a Közlekedési Minisztérium 20%-kal több forrást kap, az Egészségügyi Minisztérium költségvetése 50%-kal nagyobb lesz 2024-hez képest, míg a környezetvédelmi tárca 51%-os emelést kap, részletezte a pénzügyminiszter.

Hozzátette, ezek a források biztosítják például a Szeben–Pitești, Szeben–Fogaras, Focșani–Bákó, Ploiești–Buzău, Buzău–Focșani autópályaberuházások folytatását, valamint vasúti vonalak rehabilitációját. Finanszírozást kapnak a regionális sürgősségi kórházak építési projektjei (Craiova, Iași, Kolozsvár), és jelentős forrásokból épülhetnek víz- és csatornahálózatok, illetve a szelektív hulladékudvarok is.

A költségvetésből támogatják az Iskolaelhagyás Elleni Országos Programot, az egyetemek digitalizációját, valamint a duális képzési központok építését.

„Ahogy megígértük, takarékos költségvetést állítunk össze, amely «diétára fogja» az államot, biztosítja a bérek és nyugdíjak kifizetését, jelentős beruházásokkal segíti a gazdaságot, és jelentős forrásokat nyújt a települések fejlesztésére” – zárta Tánczos Barna.

Mint megírtuk, a kormány legkésőbb péntekig vélhetően elfogadja a 2025-ös állami költségvetés tervezetét.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?