Jövőre is hitelből fog élni az ország
A kormány előrejelzése szerint 2025-ben az állam a bevételeinél 133,3 milliárd lejjel többet költ majd.
A kormány egyelőre semmiféle konkrétumot nem közölt a 2025-ös költségvetés tervezetéről, melyen, állítólag, nagyban dolgozik, azonban az Európai Bizottság számára elkészített konvergencia-programban szerepelnek a legfontosabb adatok.
A Ciolacu-kabinet azzal számol, hogy 2,5 százalékos gazdasági növekedés eredményeként a bruttó hazai termék (GDP) 1904 milliárd lejre nő. A központi költségvetés számára továbbra is létfontosságúak lesznek a hitelek, a kiadások ugyanis133,3 milliárd lejjel haladják majd meg a bevételeket. Ez némi előrelépést jelent 2024-hez képest, mivel az idei évet előreláthatólag mintegy 140 milliárd lejes deficittel fogjuk zárni.
A kormány a bevételek 26,2 milliárd lejes növekedésével számol. Ezt két módon lehet elérni: adóemeléssel és a behajtási hatékonyság növelésével. Ha, valamilyen csoda folytán mégis elmaradna az adóemelés, a deficit még nagyobb, 159,3 milliárd lej lenne.
A költségvetési hiány fedezésére a következő kormánynak is pénzt kell majd kölcsönöznie a nemzetközi piacokról, a lakosságtól és a bankoktól. Elő kell majd teremteni a pénzt, 90,1 milliárd lejt, korábban felvett, jövőre kifutó hitelek visszafizetésére is.
Marcel Ciolacu miniszterelnök a közelmúltban azt ígérte, hogy 2025 a beruházások éve lesz. Ebben nagy újdonság nincs, korábban ezt mondta 2024-ről is, mely végül a hiteleken alapuló kormányzati pénzosztogatás éve lett. A kormányfő szerint jövőre 235 fontos beruházás folyik majd, melyek befejezéséhez 330 milliárd lejre lesz szükség.