Kevesen élnek a büntetőkamatok eltörlésének lehetőségével Kézdivásárhelyen

Bár mind a magán-, mind a jogi személyek jelentős összeggel tartoznak a kézdivásárhelyi városházának, mégis eddig kevesen éltek azzal a lehetőséggel, hogy büntetőkamat-mentesen fizessék be elmaradásukat. A lehetőség idén november 25-ig adott.

Keresztes Éva, a céhes város önkormányzata helyi adó- és illetékirodájának vezetője a Maszol érdeklődésére közölte: Kézdivásárhely tanácsi testülete megszavazta, hogy eltörli a büntetőkamatokat az elmaradt adóhátralékokra, amennyiben azt teljes összegben november 25-ig befizetik az érintettek. Erre egyébként a pénzügyminisztérium nyújtott lehetőséget: az önkormányzatokra bízták, hogy élnek-e az alkalmazásukkal.

„Kézdivásárhelyen a magánszemélyek tartozása összesítve 3 179 400 lejre rúg, a cégek esetében még nagyobb az összeg, 6 192 000 lej. Sajnos jogi személyeknél az összeg 70 százalékát olyan cégek adóssága teszi ki, amelyek felszámolás vagy újraszervezés alatt állnak. Ebben az esetben nem lehet végrehajtani, amíg a cégbíróság nem zárja le a procedúrát” – közölte az irodavezető, hangsúlyozva, hogy a tőketartozás – ami tartalmazhat adót és illetéket – nem törlik el, csak az idővel felhalmozott büntetőkamatokat.Fotó: Nagy Imre

Keresztes Éva a feltételeket is közölte. „Minden magán- és jogi személy élhet vele, akinek 2024. augusztus 31. előtti adóssága van felhalmozva, és legkésőbb 2024. november 25-ig kifizeti a teljes tőketartozást, beleértve a közutakon kiállított bírságokat is. Az igénylőnek november 25-ig kell benyújtania az igénylést és ezen dátumig kifizetnie a hátralékát. Ajánljuk minden adófizetőnek, mind magán- és jogi személyeknek, akiket hátralékkal tartanak nyilván, hogy éljenek ezen lehetőséggel” – mondta az irodavezető.

Hozzátette: bár az önkormányzat Facebook-oldalán is meghirdették, valamint a sajtóban is tettek közzé felhívást, de még kevesen éltek a lehetőséggel. „A jogi személyek esetében egy cég élt a lehetőséggel, nekik körülbelül 15 000 lej körüli büntetőkamatot töröltünk el és 200 ezer lej körüli adósságot fizetettek ki. A magánszemélyek közül sokan érdeklődtek, de még kevesen nyújtották be kérelmüket. Esetükben nagyobb a hátralékfelgyülemlés, ugyanis nehezebb a behajtási procedúra” – mondotta az irodavezető.

Úgy tudjuk, hogy a cégek esetében az a vállalkozás tartozik a legnagyobb pénzösszeggel, amely az egykori csavargyár csarnokait és birtokait tulajdonolja.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?