Így működik az energiapiac: nyolcszor drágábban vásárolhat gázt a Romgaz, mint amennyiért elad

Lakossági ügyfelek végső szolgáltatója lehet az állami gázipari vállalat, bár egyáltalán nincs felkészülve erre a szerepre.

Végső szolgáltatónak (furnizor de ultimă instanță) minősítette az Országos Energia-szabályozó Hatóság (ANRE) az állami gázipari vállalatot, a Romgazt. Ez azt jelenti, hogy az Energiaügyi Minisztérium tulajdonában levő cég köteles lesz majd átvenni olyan fogyasztókat, háztartásiakat is, akik bizonyos okokból szolgáltató nélkül maradnak. Mivel a Romgaz a legnagyobb hazai gázkitermelő, első látásra logikusnak tűnik az ANRE döntése, egyes szakemberek szerint azonban nagyon nem az, írja az economedia.ro.   Fotó: Facebook/Romgaz

Dumitru Chisăliță, a Romgaz igazgatótanácsának és az ágazati szakembereket tömörítő Intelligens Energia Egyesületnek az elnöke teljesen elhibázott lépésnek tartja, hogy az állami vállalatot arra kényszerítik, a lakosságnak is szolgáltasson. A szakember emlékeztet rá, hogy az érvényes szabályozás értelmében a Romgaz köteles volt 150 lej/MWh-s áron eladni a kitermelt gázt a szolgáltatóknak és az erőműveknek. A vállalat eleget is tett a kötelezettségének, aminek következtében már lekötötte a 2023 tavaszáig kitermelésre kerülő teljes mennyiséget.

Ezért, ha arra kényszerül, hogy fogyasztókat vegyen át, hiába kitermelő, gázt kell majd vásárolnia piaci áron. Ez jelenleg 1240 lej/MWh körüli árat jelent, vagyis a Romgaz közel 1100 lejt veszít majd minden egyes MWh gázzal, amit kénytelen lesz a piacról beszerezni, hogy továbbadja az ügyfeleinek. „Vajon hogy nevezik azt a manővert, mely révén pénzt vonnak el egy állami vállalattól, s magáncégek zsebébe teszik, az állam döntése által?” – teszi fel a költői kérdést a Romgaz igazgatótanácsának elnöke.

Dumitru Chisăliță arra is felhívja a figyelmet, hogy a Romgaz sem tapasztalattal, sem pedig a gázszolgáltatáshoz szükséges humán erőforrással és logisztikával nem rendelkezik. „A kiskereskedelmi forgalmazás menedzseléséhez szükséges rendszer alkalmazása 6-12 hónapba telik” – nyilatkozta a szakember.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Ez azt jelenti, hogy a végső szolgáltatóként átvett ügyfelek hosszú hónapok múltán fogják csak megkapni a számlákat, s 30 napon belül ki kell majd fizetniük azokat. „Végezzünk egy számítást: egy átlagos házban lakó gázfogyasztó, aki a téli időszakban havi átlagban 6 ezer kWh gázt használ, ha 2022 novemberében átkerül a Romgazhoz, 2023 májusában kap majd egy 11 600 lejes számlát, melyet júniusban ki kellene fizetnie. Hogyan tudná ezt megtenni?” – kérdezi Dumitru Chisăliță.

A Romgaz igazgatótanácsának elnöke szerint ez a döntés káros a fogyasztók számára, s csak azon ügyeskedők számára előnyös, akik drágán, a szolgáltatói tevékenységhez szükséges számítógépes programokat adnának el, s szintén drágán, a telefonos ügyfélszolgálati központok számára nélkülözhetetlen irodaépületeket adnának bérbe a vállalatnak. 

Kapcsolódók

Kimaradt?