Idén nincs nagy kereslet a fenyőfák iránt a marosvásárhelyi piacokon

Három nappal a szenteste előtt a marosvásárhelyi piacok kereskedőinek még nagyon sok árujuk van raktáron. Annak ellenére, hogy az árak tavalyhoz képest nem emelkedtek, az eladásra szánt fenyők nem fogynak. Jelenleg a legkisebb fenyők ára negyven lejtől indul, míg a két méter körüli fák esetén az árak elérik a 130 lejt.

Az eladók szerint azért nem tudják eladni a fenyőfákat, mert a bevásárló központok átvették a piac feletti uralmat. Mint fogalmaztak, a tavalyi évhez képest is csökkent a fenyőfák értékesítésének üteme. A kereskedők a fenyőeladás csökkenésének okai közé sorolták a műfenyők egyre nagyobb népszerűségét is. Mint mondták, nagyon sokan spórolási célból műfenyőt vásároltak, ezeket a műfenyőket pedig több évig tudják használni a vásárlók.Illusztráció: GoranH/Pixabay

 Az eladások csökkenésének okaként nevezték meg a vásárlók környezettudatosságát is. Kifejtették, a vásárlók közül egyre többen figyelnek erre az aspektusra is, illetve tudatosabban kérdeznek a fenyőfa eredetéről, többek között arról, hogy termesztett vagy erdőgazdálkodásból származik-e a fenyőfa, vagy ha importált termékről van szó, milyen országból származik és rendelkezik-e a kellő hatósági engedélyekkel.

A marosvásárhelyiek elégedettek a fenyőfák idei áraival, többen úgy fogalmaztak, azért vártak eddig, mert azt remélték, hogy az utolsó száz méteren, kedvezményes áron tudják majd megvenni a fenyőfákat. A városi piacokon körülbelül 70 lejt kérnek egy átlagos méretű fenyőfáért. A marosvásárhelyiek a megyeszékhely piacain Kovászna megyéből hozott jegenyefenyőt és lucfenyőt, valamint ország más faiskoláiból hozott ezüstfenyőt is vásárolhatnak.

Kapcsolódók

Kimaradt?