Vármezői fenyőjük lesz idén a marosvásárhelyieknek

Áll már az óriás karácsonyfának szánt fenyő Marosvásárhely főterén, szokásos helyén, ahová a Felső-Nyárádmentéről, Vármezőről hozták.

A 90 éves, 25 méter magas és 6 tonnás fát a napokban fel is díszítik, hogy december 4-én, jövő pénteken ünnepi körülmények között felkapcsolhassák a város főterén a díszkivilágítást. Az eseményre a tervek szerint este fél 6-kor kerül sor, ebből az alkalomból koncertet szervez a polgármesteri hivatal Andra és a Zurli csapat fellépésével.

A Ligetben december 6-án, vasárnap nyitják meg hivatalosan a műkorcsolyapályát, ebből az alkaklomból Smiley-koncertre hívja a hivatal a vásárhelyieket este fél 6-ra. Az elmúlt évekhez hasonlóan, az idén is nagy tömegre számítanak a szervezők, kicsik és nagyok jelenlétére.

A decemberi ünnepi programok között az idősek szilvesztere szerepel kiemelt helyen, amelyet ugyancsak a városháza szervez a President Hotelben. Az óévbúcsuztató résztvevőinek román és magyar nyelvű szórakoztatásáról is gondoskodik a hivatal: Leontina Pop és Kilyén Ilka meghívottak jóvoltából.

Kimaradt?