Hónapról hónapra rekordot dönt a hazai légiforgalom
Az első félévben 12,7 millió utas fordult meg a hazai reptereken, írja a Ziarul Financiar.
A tavalyi év azonos időszakához képest a forgalom kb. 8 százalékkal nőtt. Ha a tendencia megmarad az év hátralevő időszakában is, akkor idén rekordot dönthet a légiforgalom, az utasszám meghaladhatja a 28 milliót.
Erre jó esély van, mivel a második félévben több légitársaság (Etihad Airways, Smartwings) is megjelenik a romániai piacon. Tavaly a 17 hazai reptér 26 millió utast fogadott, 6 százalékkal többet, mint 2023-ban.
A növekedéshez nagyban hozzájárult, hogy egyre több járat használja Bukarest második számú légikikötőjét, a băneasait. Ezek az kidei első félévben 194 ezer utas fordult meg, míg a tavalyi év első hat hónapjában mindössze 24 ezer.
A legtöbb utast Otopeni fogadta, 7,854 milliót. A legnagyobb vidéki reptér továbbra is a kolozsvári (1,603 millió utas), majd Iași (1,048 millió), Temesvár (626 ezer), Suceava (350 ezer) és Nagyszeben (260 ezer) következik.
A legkisebb forgalma a szatmárnémeti (41 ezer utas), a nagybányai (32 ezer utas), az aradi (1417) és a tulceai (92 utas) repülőtérnek volt az első félévben.
Júniusban 2,579 millió fő volt a teljes utasforgalom, 6 százalékkal több, mint 2024 azonos időszakában.
CSAK SAJÁT