Három romániai pénzintézet is felkerült a világ legértékesebb banki márkaneveinek toplistájára

Itthonról a Transilvania Bank, a BRD és a BCR szerepel a globális rangsorban.

Idén is közzétette a világ 500 legértékesebb banki márkanevének toplistáját a Brand Finance. A rangsorban három romániai pénzintézet szerepel, írja az economedia.ro.Fotó: Banca Transilvania

A legelőkelőbb helyezést a Transilvania Bank érte el, melyet a 252. helyre rangsoroltak. Ez előrelépést jelent a tavalyi évhez képest, amikor a 296. helyen állt. A Brand Finance 686,5 millió dollárra becsüli a kolozsvári székhelyű hitelintézet márkanevének az értéket, ami 34 százalékos növekedést jelent az egy évvel korábbi 513 millióhoz képest.

A ranglistán szereplő két másik hazai bank a BRD és a BCR, melyek a 463., illetve a 466. helyen állnak. A BCR esetében ez előrelépést jelent, hiszen tavaly csak 486. volt, a BRD ellenben hat hellyel visszaesett.

Akárcsak 2023-ban, a ranglista élén idén is a Kínai Ipari és Kereskedelmi Bank (ICBC) tanyázik. Az első négy helyet kínai bankok foglalják el, majd két amerikai pénzintézet következik: a Bank of America és a Wells Fargo.

Kapcsolódók

Kimaradt?