Ezért elkerülhetetlenek a megszorítások: romokban hever a költségvetés
Rosszabb állapotban van az államháztartás, mint tavaly, az év feléig semmit sem sikerült lefaragni a horribilis költségvetési hiányból.
Katasztrofális állapotban van az államháztartás, derül ki a féléves költségvetési végrehajtási adataiból. Az év első hat hónapjában 310,52 milliárd lej folyt be az államkasszába, 12,7 százalékkal több, mint 2024 azonos időszakában. Valamennyi forrásból több pénz érkezett, azonban a legfontosabb tételt jelentő áfa terén a növekedés mindössze 3,8 százalék volt, jóval kisebb az infláció mértékénél. Az Európai Uniótól 25,07 milliárd lejt kaptunk, 30,9 százalékkal többet, mint a tavalyi első félévben.
A gondot az jelenti, hogy a kiadások 12,1 százalékkal nőttek, ami teljes mértékben lenullázta a bevételek gyarapodását. Beruházásokra 50,44 milliárd lejt költött a kormány, 9,03 százalékkal többet, mint tavaly.
Az államadósság kamatjaira 25,23 milliárd lej ment el, 43,3 százalékkal, 7,62 milliárddal több, mint 2024 első félévében. A kamatkiadások 180 millió lejjel voltak nagyobbak az Európai Uniótól kapott összegnél.
Június végéig az állami kiadások 69,80 milliárd lejjel haladták meg a kiadásokat, ami 3,68 százalékos GDP-arányos költségvetési hiánynak felel meg. Ezek rosszabb adatok mint a tavalyiak, amikor a féléves deficit 63,67 milliárd lej volt, GDP-arányosan 3,62 százalék.
Az idei évre 7,04 százalékos deficitcélt határozott meg a kormány, ami nem más, mint merő ábrándozás. Tavaly, amikor az ideinél picivel jobbak voltak a féléves költségvetési végrehajtási adatok, 8,65 százalékos deficittel zártuk az évet, ami az idei évre áttolt kifizetésekkel 9,3 százalék lett volna. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy tavaly is hasonló volt a helyzet, akkor a 2023-as költségvetés kozmetikázása céljából átpasszolt kiadások terhelték a büdzsét.
A hétfőn közzétett adatokra reflektálva Alexandru Nazare azt nyilatkozta, hogy az idei költségvetés sem „realista feltételezésekre” épült. Utóbbira példaként a 10 milliárd lejes adóbehajtási többletet említette.
„Természetesen ez nem létezik. Nem csupán nincs adóbehajtási többlet, de 6 milliárdos behajtási deficitünk van. (…) Nem lehet minden évben túlbecsülni a bevételeket és alábecsülni a kiadásokat, aztán pedig várni, hogy ezek év közben elrendeződjenek. Nem rendeződnek el. Oda jutunk, hogy hatalmas hiányunk van, amilyen a tavalyi volt, s amilyen az idei is lesz. Idén is nagyon nagy lesz a deficit, amit a piacokról kell finanszírozni, nagy kamatokkal” – idézi az economedia.ro a pénzügyminisztert.
Nazare elismerte, hogy a költségvetési hiány a tervezettnél jóval nagyobb lesz. Azt illetően, hogy pontosan mekkora, nem bocsátkozott jóslatokba, mondván, az a költségvetés-kiigazítástól függ.
Augusztus 1-től nő az áfa és a jövedéki adó, amitől a kormány a költségvetési bevételek számottevő emelkedését reméli.
CSAK SAJÁT