Elutasították a ditróiak kérelmét, marad a Székelyföldet érintő sztráda eredeti nyomvonala

Az A8-as autópálya helyenként 100 méterre halad majd a Hargita megyei nagyközség keleti felén álló házaktól.

Nem sikerült rábírniuk a közúti infrastruktúráért felelős állami vállalat, a CNAIR illetékeseit a gyergyóditróiaknak, hogy változtassák meg a Marosvásárhelyt majdan Iași városával összekötő A8 autópálya múlt héten véglegessé vált nyomvonalát. A település önkormányzata arra hivatkozva szerette volna elérni a módosítást, hogy a forgalom túlságosan közel, helyenként alig száz méterre halad majd a házaktól, ami zavaró lehet az ott lakóknak.Forrás: CNAIR

„Október közepétől három héten át gyűjtöttük az aláírásokat, több mint 800 gyűlt össze. Utána írtunk egy levelet a CNAIR-nek, azt kérve, hogy a nyomvonalat tegyék odébb egy dombvonulattal, mivel túl közel van a falu keleti oldalához. Azt válaszolták, hogy a mérnökeik szerint a módosítás miatt 17 millió euróval többe kerülne a sztráda, ezért elutasították a kérésünket. Így is sokkal jobban járunk, mint Tölgyes, ahol házakat kell majd lebontani” – nyilatkozta a Maszolnak Puskás Elemér polgármester.

Maximálisan profitálni

A községi elöljáró szeretné, ha a ditróiak maximálisan profitálnának az autópályából. Most folyik a telekkönyvezés abban a zónában, ahol a nyomvonalat kijelölték, s Puskás Elemér azt tartaná ideálisnak, ha minden érdekelt ugyanazzal az ügyvédi irodával szerződne, amely lefolytatná a kisajátítással kapcsolatos tárgyalásokat és hivatalos ügyeket.

A polgármester ez úton is arra hívja fel a helyiek figyelmét, hogy háromszor is gondolják meg, mielőtt földet adnának el az elkövetkező időszakban. Az autópálya közelsége miatt minden bizonnyal megnő a telkek értéke, megtörténhet, hogy spekulánsok próbálkoznak majd a felvásárlással, hogy aztán többszörös áron adják majd tovább a földet.

Puskás Elemér meg van győződve róla, hogy a sztráda fejlődést fog eredményezni a nagyközségben, főleg, hogy egy le- és felhajtó lesz Ditró és Szárhegy között. Mivel az autópálya a közelben fogja metszeni a Brassót Maroshévízzel összekötő E578-as utat, Ditró közúti csomóponttá válik, amely magánberuházásokat fog vonzani, valószínűleg logisztikai központok, raktárak, benzinkutak épülnek majd a területén.

Még idén kiírnák  versenytárgyalást két szakaszra

Az Egyesülés Autópályaként is emlegetett, Erdélyt Moldvával összekötő A8-as megépítése mérnöki szempontból nagyobb kihívás lesz az összes létező hazai autópályánál, mivel átszeli majd a Keleti-Kárpátokat. Már a tervezésnél problémák merültek fel, a Marosvásárhely és Târgu Neamț közti szakaszának a megvalósíthatósági tanulmányának ugyanis idén kellene elkészülnie, de a vártnál sokkal lassabban halad.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Ebben közrejátszhat, hogy negyedannyiért vállalták el az elkészítését, mint a Târgu Neamț és Ungheni közti, feleakkora hosszú szakasz megvalósíthatósági tanulmányáét, pedig utóbbi esetében a domborzati viszonyok is kedvezőbbek. A tanulmányt egy spanyol cég készíti, 17,6 millió lejért.

Cătălin Drulă szakminiszter a közelmúltban bejelentette, hogy még ebben az évben ki szeretné írni a versenytárgyalást a sztráda két szélső szakaszának a kivitelezésére. Ezek egyike a Marosvásárhely és Nyárádszereda közti, 23 kilométeres szakasz.

Kapcsolódók

Kimaradt?