Előkészítik a terepet az A3-as autópálya szilágysági szakaszának építéséhez

Hamarosan elkezdődik az észak-erdélyi autópálya Szilágy megyei, Magyarzsombor és Vaskapu közötti szakaszának építése. A munkálatok előkészítéséről, a terep megszilárdításáról a Pro Infrastrctura Egyesület készített drónos felvételeket, amelyeket közzé is tettek a legnagyobb videómegosztón.

Az UMB vállalatot tavaly június 20-án bízták meg a sztrádaszakasz megépítésével, amelyre három év a kivitelezési határidő. A valamivel több mint 14 kilométeres autópályarész megépítése kifejezetten nehéz terepen zajlik, több viaduktot is kell állítaniuk, az egyes oszlopok között 90 méter távolságot hagynak majd.

 

A videóban egyelőre az látszik, hogy előkészítik a terepet az építkezés megkezdéséhez, a tényleges útépítés egy-két hónap múlva indulhat. A drónos felvétel Topaszentkirálynál, Kolozs és Szilágy megye határánál kezdődik és Vaskapunál ér véget. Az építkezés is eddig tart, ennél a pontnál, a Meszes-hegységben alagutat építenek majd.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

 

Kapcsolódók

Kimaradt?