A Szilágy megyei Meszes-hegységben épül az ország leghosszabb közúti alagútja

A Brassó–Marosvásárhely–Kolozsvár–Nagyvárad autópálya a Szilágyságot is érinti, a Berettyószéplak és Magyarnádas közötti rész 97 kilométer hosszúságú lesz, az elmúlt napokban itt is megkezdték az előkészítő munkálatokat.

A projekt szerint az út a Meszesen halad át, ahol az ország első leghosszabb közúti alagutját építik meg, a többnyire magyarlakta Szilágynagyfaluból és Kraszna településről felhajtót terveznek az autópályára. A munkálatok kivitelezésére 1,28 milliárd lejt különít el a kormány, a pályáztatás májusban történik.

„A Szilágyságot érintő autópálya a Zilah közelében lévő terelőút mellett fog haladni, hogy ez megépülhessen, a helyi tanácsosokkal jóváhagytuk azt a határozattervezetet, miszerint az önkormányzat tulajdonában lévő erdőrészből 6528 négyzetméter területet kivonunk az erdészeti alapból, és átadjuk az államnak, hogy az említett beruházás megtörténhessen” – nyilatkozta a Maszolnak Fazakas Miklós Zilah alpolgármestere.

Az állam 2003-ban döntött arról, hogy megépíti a Borstól Brassóig vezető 415 kilométeres észak-erdélyi (A3-as) autópályát, amely Szilágy megyén is áthalad. Az itt lévő szakaszt négy részre osztva építik. Berettyószéplak és Szilágynagyfalu között 13,5 kilométer, Szilágynagyfalu és Vaskapu között 41 kilométer – ezen a részen lesz majd az alagút –, a Vaskapu és Magyarzsombor között 12,24 kilométer, Magyarzsombor és Magyarnádas között 30,06 kilométer épül.

Az elmúlt hetekben a topográfusok Kraszna környékét, a megépítendő autópálya területét térképezték fel, hogy felmérjék a magántulajdonban lévő földterületeket.

(A címlapkép illusztráció, forrása: Pixabay)

Kapcsolódók

Kimaradt?