Megnyílik az út Szilágysámsonból Szatmár irányába, a turizmus fellendülését várják tőle

Ősszel elkezdték a Szilágy megyét Szatmár megyével összekötő Szilágysámson–Bogdánd 4A útszakasz szilágysági részének kiépítését, lekövezték a mezőn áthaladó 4 kilométeres útszakaszt, és amint az időjárás kedvezően alakul, folytatják a csövek kicserélését, az út bővítését, aszfaltozását, hogy a nyáron már aszfaltozott úton lehessen Szilágysámsonból a Szatmár megyei Bogdánd településre eljutni.

Egy régi terve látszik megvalósulni Szilágysámson önkormányzatának, a közeljövőben folytathatják a tőlük Szatmár megye határáig terjedő útszakasz kialakítását, amely ha elkészül, gördülékenyebbé válik a szomszéd megyébe való átjárás, ugyanis a Szatmár megyei 6 kilométer hosszú Bogdánd–Hadad–szilágysági megyehatár szakasz már elkészült – tudtuk meg Bántó Zoltán polgármestertől.

Rövidebb idő alatt juthatnak el a szilágysámsoniak a szomszéd megyébe | A szerző felvétele

„Ha a tőlünk tíz kilométerre lévő Szatmár megyei Bogdánd településre szeretnénk eljutni most közel harminc kilométert kell megtennünk, viszont ha elkészül az új út, akkor a mezőn keresztül áthaladó új úton 15 perc alatt ott lehetünk. Ez nagy álma a szilágysámsoniaknak, amit az Országos Vidékfejlesztési Programon keresztül az idén megvalósíthatunk. A munkálatok kivitelezésére kétmillió lejt kaptunk az államtól, eddig a felújítás zökkenőmentesen zajlik” – nyilatkozta a polgármester.

Turisztikai szempontból is jelentős a két szomszédos megyét összekötő Szilágysámson–Bogdánd útvonal kiépítése, mert a szilágysági település kiemelkedő borászati központ, így remélhetőleg a szatmáriak körében is ismerté válik, ugyanakkor Bogdándról megközelíthetőbbé válnak a Szatmár megyei fürdők, amit a szilágyságiak gyakran látogatnak.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?