Kulcsfontosságú megyei utakat rehabilitálnak Szilágy megyében

Szilágy Megye Tanácsa meghosszabbította finanszírozási szerződését a Helyi Fejlesztési Országos Programmal (PNDL) több Szilágy megyei útszakasz felújítására, ugyanakkor az újonnan épülő autópályához vezető megyei utat is helyreállítják – ismertette Szilágyi Róbert-István, a megyei tanács alelnöke.

A 110-es jelzésű megyei besorolású Krasznahídvég–Doh–Szilágydomoszló–Kárásztelek út rehabilitációjára kiírt kivitelezési szerződés tavaly decemberben járt le, ezt 24 hónappal hosszabbították meg. Kárásztelekről az alelnök elmondta, a település közelében van egy régóta felújításra váró híd, ennek átépítése folyamatban van. A beruházás összértéke 6 750 000 lej, a kivitelezés időtartama 12 hónap.

Szükségessé vált a debreni szeméttelephez vezető több mint 2 kilométer hosszú bekötő útszakasz felújítása is, ugyanis a talajmozgások miatt az utóbbi években annyira károsodott az út, hogy a tanácsosok megszavazták annak teljes rehabilitációját, aminek összértéke 3,5 millió lej.

„Ha elkészül az említett útszakasz, a telep elérhetőbbé válik a kukásautók számára, ezáltal gyorsabbá válik a szemételszállítás az egész megye területén” – tette hozzá az alelnök, aki kiemelte, a megyei útszakaszok mihamarabbi javításának érdekében partnerségi szerződést kötöttek Váralmás és Nagylózna községgel a 108N-es Börvény–Almásnyíres megyei út, és a 109E-es Konkolyfalva–Ködmönös köves útszakasz javítására.

A két útszakasz állapota szinte járhatatlan, ezért a Szilágy Megyei Tanács, partnerségben az említett két községgel, közel 100 ezer lejt biztosít a két szakasz javítására, annak érdekében, hogy megkönnyítse a közlekedést az itt élő lakosok számára.

Fotó: Szilágy Róbert István megyei tancselnök Facebook-oldala

A 108D jelzésű Zilah–Szilágycseh megyei útszakaszon zajlanak a munkálatok, az alelnök a helyszínen tárgyalt a kivitelező cég vezetőjével, a munkálatokat felügyelő mérnökökkel és szakemberekkel annak érdekében, hogy az útszakasz újjáépítése megfelelő iramban haladjon.

Az úttest újjáépítését megelőző munkálatokat (hidak betoncsöveinek kicserélése, sáncok kitakarítása) a kivitelező megkezdte, a pályázat kivitelezésére rendelkezésre álló idő összesen két év.

Szilágy Megye Tanácsa három megyei útszakasz, a 191G, Kraszna–Máron–Alsóvalkó, 109P, Kémer–Szatmár megye határa, 108S, Zálha–Bezdédtelek–Csernek teljes rehabilitációjára kidolgozott pályázatot nyújtott be az elmúlt időszakban az Országos Fejlesztési Alaphoz. A három útszakasz rehabilitációjának összértéke közel 150 millió lej, remélhetőleg kedvező elbírálásban részesülnek az előterjesztett pályázatok, és hamarosan megvalósulhat ezen útszakaszok felújítása – hangsúlyozta az alelnök.

A 191C jelzésű Szilágynagyfalu–Kraszna–Zilah–Karika megyei útszakaszon jelenleg is zajlanak a munkálatok, újraaszfaltozzák, szélesítik az utat, hidakat helyeznek le, hogy a közlekedés zökkenőmentesebb legyen.

A héten a megyei tanács aláírta a 12 km hosszú 191D Tuszatelke–Börvény megyei útszakasz rehabilitációjáról szóló szerződést is Regionális Operatív Programban, a pályázat összértéke 34,5 millió lej. „Ezen útszakasz rehabilitációja azért kulcsfontosságú, mert megkönnyíti az erdélyi autópályára való csatlakozást a megye dél-nyugati részéről, valamint több országos útszakaszt is összekapcsol” – tette hozzá az alelnök.

Kapcsolódók

Kimaradt?